CB 35-ös telefon elegáns színben


Forrás: 
saját gyűjtemény
CB 35-ös telefon elegáns színben

Az 1935-ban szabványosított hazai CB.35-ös távbeszélő készüléket, színes bakelitből is gyártották. A fekete változathoz képest igencsak borsos, mintegy 50,- Pengő felárral. A készülék ma is működőképes.

Szinte hihetetlen, hogy 1935-ben szabványositották!
Igy hosszasan nézve, ha meg kellene mondanom, hogy mikori,
úgy a '60-as éveket mondanám. Formatervezett. "Ergonómiailag" alaposan megtervezett. És persze nagyon szép.

Valamennyi darab nagyon szép a szemnek.
Tulajdonképpen melyik volt az első Magyarországon megjelent készülék?
Üdvözlettel!

Csuby képe

Tudja valaki, hogy ki volt a formatervezője?

Valami svéd tervező? Ma is nagyon szép készülék, főleg ez a bordó.

Akkoriban még a bakelit is újdonság volt (az első múanyag)

Azt hittem hogy csak fekete létezik, szineset most látok először.

Nemes Tihamér és Békésy György (később Nobel díjas magyar tudós)szerzőpáros tervezte. Nem csupán esztétikailag van a topon, hanem műszakilag is (zavarszűrő ellenállás, egységdoboz, anti side-tone kapcsolás stb.) A bakelit pedig egy hasonló nevű belga kémikusról kapta a nevét és már 1908-óta ismert. Való igaz, hogy nálunk az 1930-as években élte reneszánszát. Készült belőle: rádió váza, telefonház, ventillátor, villanykapcsoló, kávédaráló stb. Fekete, fehér, zöld, barna és piros színben gyártották. A dizájn pedig Art Deco, ez a stílusirány pedig 1930-1960 között igen elterjedt volt szerte a világon.

Köszi a kimerítő választ.
Most már beugrott, hogy láttam barna rádió dobozt is.
Fenti urak nagyon eltalálták ezt a készüléket.
Ők az Eriksonnál dolgoztak ?

Nemes, Békésy és Tomits a Magyar Királyi Posta alkalmazottai voltak és a nagyon komoly felszereléssel rendelkező Postakísérleti állomáson dolgoztak. Méltatlanul az előbb kihagytam Tomits Iván nevét, ő is komoly munkát végzett a CB 35-ös kifejlesztésében.

A legelső távbeszélő készülékek 1881-ben jelentek meg Magyarországon. A kezdeti időben amerikai Bell-típusú készülékeket használtak az előfizetők. Majd 1896-tól kezdték el szabványosítani az első hazai gyártású LB (local battery)= helyitelep rendszerű telefonkészülékeket és ezeket Baross Gábor korábbi kezdeményezésére már hazai gyártók készítették. A CB (common battery)= közöstelep rendszerű első hazai szabványosítás éve 1903. Holnap teszek fel képeket 1903-as évre az első hazai gyártású szabványosított készülékekről :)

Én is köszönöm a kimeritő választ!
Én voltam, aki megkérdezte, hogy melyik volt az első készülék.
Azt elfelejtettem, hogy mikor jelent meg hazánkban.
De erre is választ kaptam.
Köszönettel és tisztelettel!