Orion orister 1015


Forrás: 
Saját példány
Orion orister 1015

Jó hangú gép (2x15w), ál quadro. Az előző tulaj fa hatású fóliával burkolta be, így egyedi külsőt kapott az erősítő.

Kiss Béla lászló képe

És milyen csinos lett a fa-fóliával! Egyébként a nullszérián gyárliag is volt fa-bevonat.

gti3per888 képe

Én eddig oristert ezenkívül, sárgában meg fehérben láttam. Bár már elég ritka darab, amikor előfordul,  akkor vagy 7-8000ft-ért vesztegetik.

Kiss Béla lászló képe

Megerősítésképpen: Csabai: Mgnósok évkönyve 1984/technikatörténeti rovat. Ott látható a 1015-ös, nullszériásan, famintával. Én élőben is láttam olyant egy idős rádióamatőrnél. Én azért szeretem at Oristert, mint  minden egyéb más nosztalgia-készüléket, kiváltképp, ha az magyar. véleményem szerint gyári kapcsolásban egy kimondottan rossz, fedett hangú készülék, sok volt nekem belőle, de zenét hallgatni igazából nem tudtam velük, elfáradtam a hangjuktól. Ebből a szempontból a kortárs BEAG AET-210 magasan jobb, de még az is messze van a "hifitől"

gti3per888 képe

A kis beagot még nem halottam szólni, de kinézetre nagyon bejön, ha lenne jó áron, szerválnék, csak kár, hogy elég ritka. Azt nemtudom, hogy a beag aet-210 háza fémből vagy műanyagból van.

Kiss Béla lászló képe

Hihi, a 210-es burkolata festett fa, műanyag fedlappal, alumínium díszelőlappal.

Néhány "mértékadó" anno az Oristert jobbnak kiáltotta ki - nekem volt AET 210-em is, s az a fono előerősítőjének kivételével jobban tetszett. Még mérnöki szemszögből is, főleg a végfoka, sokkalta előbb járt. A doboza -legalábbis az enyémnek- teljesen  műanyag volt (nem is láttam másfajtát), fantáziadús és ízléses tulipiros színadalékkal... Bár akkoriban ritka luxus volt, puffanásgátlót igazán rakhattak volna beléjük - a Beag-nál egyszerűen a használati érték miatt is kellett volna, mert bekapcsoláskor nagyon szerette kivégezni a panelre ültetett biztiket.

 

Ündürüxi

vudu képe

Nem tudom, hogy eredetileg hogyan szólt, de az enyémben a végfok tranzisztorokat az előző tulaj valami más párba állított tranyókra cserélte le (sose szedtem szét) és így igen jól szól, bár a hangerő ~4-esen már a plafonon van, felette torzít. 2db Videoton DCR 2020A hangfallal használom, ami tudom, hogy 8 ohm-os, de ez van, így is bömbizik rendesen. Az Oristert kb. 10 évvel ezelőtt vettem kemény 2000 HUF-ért.

 

- vudu -

teslamániás

Azt mondják, eredetileg bágyadt, tompa hangja volt, s a hangkép olyan "beesett". Ezen segített a hi-fi magazin MOD-jában közölt cikk, amelyet az én erősítőmbe is beleépítette az eredeti tulaj. Én ezen hallgatom a zenét, megfelelő (persze lehet hogy kisigényű vagyok....). A hangjáról pedig azt mondta, jobb nem tudni, a MOD pedig valóban segített rajta. Ha valakinek eseteg kellene a cikk, valamilyen módon elküldöm neki.

A módosítás, csak a phono bemenetre korlátozódott, a gép többi paramétere igazából maradt a régi. Tehát ha valaki tuner, vagy magnó bemeneten használja az erősítőt, észre sem veszi a mod-ot. Lemezjátszó bemenetnél már más a helyzet, ott igen sokat javított hangján. Egyébként 3 fajta orion hangfalat ajánlok hozzá ezekkel nagyon jól illeszkedik (személyes tapasztalat) Hs 100, 200, 282.

Pioneer képe

A módosítás nem csak a Phono bemenetre korlátozódott. A nagyszintű bemeneteket is módosította a HIFI magazin. Mégpedig azzal, hogy nem a Phono fokazaton megy keresztül a jel egy átkapcsolt visszacsatolással, hanem kapott egy külön impedancia illesztő egységet és így kerül a jel a hangszínszabályzó részre.

Üdv: Pioneer

NGA képe

Szerintem egyik kutya másik eb, mindakettő arra jó volt, hogy sztereóban szólt, de csodát ezektől nem kellett várni, borzalmas hangja volt mindkettőnek.  Egy előnye volt, hogy időnként lehetett kapni őket.

vudu képe

Így van. Bár a heavy/trash metal egész tűrhetően szól vele.

 

- vudu -

Én rendelkeztem sok-sokk évig egy példánnyal. Az pontosan abból a "villanyszerelési" polisztiroll?-ból volt öntve, mint az SE1015 vagy a Videoton Orpheus vagy Prometheus! Egyszóval a '70-es évek magyar műanyagjából. Egy jobb tápegységgel egészen jól muzsikált!!!! Minőségileg az Oristert mesze menőkig verte (két éve adtam el). Egyben azért egyet értünk: Az Orister és az AET210 is a hallgathatóság haTÁRÁT ERŐSEN SÚROLTA ALULRÓL! Az én AET210-es gépemet az apám valamikor a születésem körül megtunningolta (A nagyapám után, mint legkisebbnek neki is a telefonműszerész szakmát kellett a gimi után választani. Ha valakit érdekel, a rajz még meg van!

gti3per888 képe

Annyit tudok, hogy az orpheus meg az apolló tényleg egy igen csak rossz minőségű műanyag vázra épül fel, mindkét típus megvolt nekem abból a korszakból, amikor még ilyesmi gépeket gyüljtöttem. Egyszerűen olyan mint a puzzle, bárhol egy repedés, törés az összetett fa káván és máris darabokra hullik a gép. Az aida-cleo páros már sokkal massszívabb volt ilyen téren, az RA 6363 széria meg már brutál fém házzal született meg, mondhatni ez adta a gép súlyát részben.XD Azóta már átálltam az old hi-fi-re, amatőr szinten. Amúgy az orpheus hangjáról jót nem tudok mondani, mintha a sírból szólt volna, talán egy leeresztett kondis példányt fogtam ki.

dollerakos képe

Ezek sem voltak valami nagy eresztések, főleg, ha azt vesszük, hogy a 80-as években Nyugaton már sokkal korrektebb holmikat lehetett kapni.... A Videoton tunereknek nagyon rossz volt a szelektivitásuk és az érzékenységük, a jel-zaj viszonyuk, hiába volt az FM LOCAL kapcsoló, valamint az AFC-jük teljesen hatástalan volt, semmit nem lehetett velük kezdeni, hogy a beprogramozott állomások ott maradjanak, aki azt állítja, hogy talált megoldást erre a problémára, vagy teljesen átvariálta az egészet vagy nem mond igazat..... Az erősítő-részben a loudnesst nem lehetett kikapcsolni, pedig ez már akkor nem volt divat.... A RIAA-fokozat sem volt a helyzet magaslatán. Valamint: jaj annak, akinél a nyomógombos kapcsolósorból akár egy is bedöglött! Mi még Szabad Európáztunk is + a magyar adók az FM-en, tehát gyakran váltogattuk az FM-et és az AM-et. Egy idő után elpusztultak ezek a kapcsolók..... 2 Aidát és 3 Cleopatrát használtunk el, nemcsak műszakilag, hanem esztétikailag is, mert a feliratok, bizony, nagyon könnyedén, csúnyán koptak. (Az utolsó 4 készüléket már rokonok, ismerősök hozzánk vágták, akik Sony vagy LG minihifit vagy ilyesmi stílusú holmikat vettek....  :-) Azt azért a korrektség kedvéért hozzátenném, hogy az első készülékünk nagyon sokáig, kb. 20 évig bírta, 1-2 biztit kellett csak cserélni és a hangszínszabályzó modulon keletkezett egy rossz kontakt, de a többi gép már 1-2 év alatt elpusztult. A Videotonnál, legalábbis a tunereknél a hifi a szintézeres hangolásúnál kezdődött és talán jól sejtem, hogy ott is végződött, mert az volt az utolsó hifitornyuk........

kiskun képe

Tisztelt Bekeipeter!

 

Érdekelne a BEAG AET 210 rajza.El küldené nekem e-mailben?Nagyon szépen megköszönném!

 

Üdvözlettel:Kun László.

kiskun képe
NGA képe
kiskun képe

Nagyon szépen köszönöm!

dollerakos képe

Most nézegetem a Hifi Magazin 6-os számában a MOD-ot és nagyon logikus, tényleg a legszükségesebbekre koncentráltak, amikor MOD-olták.... Nem is értem, hogy gondolták az Orionban, hogy ilyet kiadjanak és még el is adjanak, nem is keveset, már akkor is 30 000 db-ot..... Miért kellett spórolni azon a fránya egy tuchelen, mi lett volna, ha még egy tuchel rá került volna KR. PU. bemenetként??? - Ekkor nem kellett volna ez az egész cirkusz, tisztességesen el lehetett volna választani a RIAA-fokozatot a nagyszintűektől. (És milyen jó lenne most CD-bemenetnek..... :-) Talán még annyit a MOD-hoz, hogy a loudness-t azonnal kiirtanám (680 pF ki, poti-középleágazás le) és a magnó-kimenetre a MOD-ben szereplő emitterkövető után, a 2,2 kohm után csatlakoznék ki..... Még nincs Oristerem, csak valakitől fogok kapni, de már rétörténeteket hallottam a tápfesz-szűréséről is........ Ha valakinek vannak ilyen-olyan tapasztalatai, kérem, írjon. Köszi.

dollerakos képe

Még valamit nem egészen értek. Mi ez a cirkusz a hangszóró-kimenetkenél ezekkel az ellenállásokkal? - Az egyik kimeneten a melegponttal sorban az az 1 ohm és a másikon pedig a hidegponttal 1,5 ohm? Miért lesz ez jó? Ettől lenne ál-kvadró??? Na neee... Hogy miért rossz, arra talán egyszerűbb a válasz: a legjobb esetben is jól hallható magasvágást csinál. - Én ezeket rövidre kötném.

 

Még a korábbikahoz visszatérve... A tervezőknek csak egészen kicsit kellett volna tornázniuk ahhoz, hogy egy tuchellel mindkét fajta lemezjátszó-bemenetet lehessen használni úgy, hogy ez az elején leosztós, majd visszaerősítős, visszacsatolós stílus ne legyen, még pedig a következők szerint. (A Hifi Magazin 6-os számában a forgókapcsoló második körét laza mozdulattal elhanyagolták és a KR. PU. állást üresen hagyták.) A Hifi magazinos MOD-ot alapul véve annyi csak a módosítás, hogy a kérdéses tuchel bemenetét (az egyszerűség kedvéért csak az egyik csatornáról van szó) az üresen maradt forgókapcsoló (továbbiakban A-tárcsa) közösére kötjük és a MG. PU. álláshoz tartozó csatlakozást bekötjük a RIAA elejére, majd az A-tárcsa korábbi KR. PU. csatlakozását átkötjük a Hifi magazinos módosítás által felhasznált (továbbiakban B-tárcsa) KR. PU. állásába. A többi tuchel-bemenet esetében csak a B-tárcsa használatos, ahogy a Hifi Magazin is lerajzolta. Így a RIAA fokozat szétválasztása is megvan, valamint KR. PU. (vagy manapság inkább CD) bemenetünk is lett.

Orion


Orion & Videoton
Akkor és Most
Orion embléma
Találat: 2
Orion embléma matrica
Ismeretlen évjárat
Orion és Videoton jelvények
Ismeretlen évjárat
Orion falinaptár
Ismeretlen évjárat
Orion hangfal
1980-1989
Orion hangfalak
Találat: 3
Orion hirdetés
Találat: 4
Orion hőpalack
Találat: 2
orister