Árváltozás év elején


Forrás: 
Vas Népéből ollózva.
Árváltozás év elején

A szokásos év elejei árváltozások ismertetése. Ez dec. 30-án jelent meg és jól elvette a kedved a szilveszterezésről.

NofreT képe

Ezt a képet jó lesz megjegyezni, ha csak részben is, de elég sok információ van rajta. Mintha most tízszer annyi lenne az annyi, vagy még több? A fizetések is kellenének hozzá, mert önmagában még nem elég.
Nofre

NGA képe

Nagy élmény volt visszaolvasni. Ami rögtök kiderült: A tejtermékek akkor még olcsóbbak voltak a felével. Akkor egy átlagos fizetés 7-8000 Ft volt (forrás: "A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagkeresete 1980-ban bruttó 4098 forint/fő/hó volt, amely 1987-ig átlagosan 500 forinttal nőtt. 1988-ban az előző évi 6987 forintos bruttó átlagkereset 8968 forintra emelkedett, majd az azt követő évben 10571 forintra.").

Azaz ha mindent felszorzunk 10-el, akkor kiderül, hogy a tej, és a coca-cola volt az olcsó, a többi megálja a helyét most.

1980-ban még nem volt brutto-nettó fizetés. 198o óta az átlagjövedelem durván harmincszorosára nőtt. Én 8o-ban 24oo-ért léptem be egy nagy nagy élenjáró nagy nagy szociálista nagyvállalathoz és 86-ban mentem el 55oo-al, pedig nem voltam felvonulni sem. Cirka 8o óta a pesti villamosutazás 3oo szorosára 1 ről közel 3oo-ra, de egy mozijegy már 2-ről cirka 1ooo-re, 5oo szorosára nőtt. A benzin cirka nyolcvanszorosára. A kenyér majd százszorosára, a gyulai kolbász hatvanszorosára. A téli távfűtés százötvenszeresére. Egy az adott kor szintjén olcsó autó harmincszorosára. Egy egyszerű moped féleség 4-ről tán 4oo-ra. Hogy valami jót is irjak, a videókazetta ára változatlan, meg egy olcsó szinestévé is annyi mint harminc éve. Ha lehet, olyan jellegű ellenvéleményt nem kérnék, hogy tévedek, mert a benzin nem is nyolcvanszorosára ment fel csak 68 szorosára. Nem néztem utána, csak az emlékeimre hagyatkoztam, nagyságrendileg pontosan.

NGA képe

Nem 1980-at hasonlitottuk össze a mai árakkal, hanem 1987-et. Azt azért te sem cáfolod, hogy 1980-ban még igen jelentős állami dotáció volt nagyon sok mindenen.
Én nagyon szeretem a nosztalgiát, a régi tárgyakat, filmeket. De bevallom képes vagyok a mai világban is boldog lenni, megtalálni azokat az értékeket, amik számomra fontosak.

Kicsit utánnakerestem, 1 kg kenyér 1980-ban már 6 Ft körül járt, mivel 1979-ig volt a 3,60-as kenyér, és akkor azonnal mejdnem a duplájára emelték fel. Egyébként 1980-tól szabadultak el az áremelések, mivel addig mesterségesen alacsony árak voltak, de ez oda vezetett, hogy párszor a csoda mentette meg a magyarországot az álamcsődtől.

...októberben a benzin ára:Normál:3,super:4,extra:5 Ft.volt.Ez tuti.

Igy igaz, még 75 körül is, aztán emelkedett az olajválság nyomán. Szinte az összes járgány beérte a legolcsóbbal.

Én 1 Ft-os villamosjeggyel spóroltam, azaz lógtam és 11o Ft-os busz havibérletet nem vettem meg szintén lógás céljából a nyolcvanas elején. 2oo Ft-os kenyér? Mifelénk a nagy nagy élenjáró kapitálista üzletekben fél kiló akciósan 15o, a nem akciós 2oo körül van. Nem egy, hanem fél kiló. A teszkóban valóban időnként olcsóbb, de oda nem fogok kiautózni fél kiló kenyér miatt 2 liter benzinnel. Fizetés levonás? Nekem felvételkor a személyzeti osztályvezető (humánerőforrás manager szép uj szóval) azt mondta, a fizetés 24oo lesz, fillérre annyi volt, nem volt abból semmi levonás. Amugy örülök, hogy jól érzed magad és találsz értékeket ebben a szép uj világban, nekem valahogy nem sikerül, legalábbis itt nem. Ha fiatalabb volnék akár csak tiz évvel, megpróbálnék csak oda jeggyel valami normálisabb tájára költözni a sártekének, de sajnos erről már lekéstem. Csak ugy mellékesen neked mondom, mint kisvállakozónak a helyzetem valahol féluton van a reménytelen és kétségbeejtő között. Egy alkalmazottnak sokkal könnyebb a helyzete, ha kiváncsi vagy, le is irom miért. Ja, én emléxem, gyerekkoromban a Kádár rendszerben a tél tél volt, a nyár nyár:) a nap szépen sütött, kék volt az ég, fehér kis bárányfelhőkkel, ha a telken (hol van az már) megszomjaztunk, kiváló vizet húztunk az ásott kútból, mert akkor az is iható volt, próbálnánk meg ma...

NGA képe

Ha gondolod, küldök neked kenyeret, nálunk van maszek pék, ahol ird és mond 180 Ft 1 kg kenyér. Nem akciós, és nem fél kg, hanem 1 kg. És van 160 Ft-ért igazi tehéntej is. És "nap szépen süt, kék az ég, fehér kis bárányfelhőkkel". Végre van normális állásom, ahol megfizetik a munkámat, és ahol örömmel dolgozom. Nem vagyok vállalkozó, csak egy alkalmazott, de jól érzem magam. Sajnálom, hogy neked ennyire rosszul megy. Sajnos a vizről midnenki tehet, mivel nem kellett volna ennyire szennyezni a környezetet, nevetséges lenne azt állitani, hogy a multban ez nem volt. Csak nem tudtunk róla, max 1-2 napig rosszul voltunk,és azt mondták rá, hogy gyomorrontás.

79-ben -és 80-ban is- volt egy nagyon kemény áremelkedés. Az alapvető közszükségleti cikkek árai 79-ben például átlagban (!) 20-30 %-kal emelkedtek(!). 80-ban a tanácsi bérlakások lakbéreit például 50%-kal emelték. Ekkortól kezdték el "alkalmazni" az év eleji áremeléseket. Sok terméknek azért emelkedett az ára, mert az addigi hatósági áras kategóriából átkerült a szabadárasba.

NofreT képe

Arra nagyon emlékszem, hogy anyám emlegette, hogy háború után az asszonyok várták fizetésnapon az embereket, és azonnal rohantak vásárolni, mert másnap már megint kevesebbet ért. Annyi régi papírpénzt láttam különbőző újrahasznosított formában gyerekkoromban, hogy ezt már valahogy másként fogadtam. De egy idő után januárban adták közre, nem?
Nofre

év