BNV - a Budapesti Nemzetközi Vásár a Kőbányai Vásárvárosban


retronom-bnv_terkepe19872.jpg

 

A feltöltött 1987-es tavaszi BNV-térkép kapcsán írnék pár gondolatot a BNV-ről, de csak a kőbányára költözéstől napjainkig – így is elég sok gondolatot akarok megosztani veletek. A hetvenes-nyolcvanas évek mára elveszett BNV-feelingjét, ami nem baj azért, hogy elveszett, de ugye mi itt nosztalgiázunk. :) Nagyot változott a világ, a BNV sorsa a változások tükre kicsiben.

A Kőbányai Vásárváros (ma már ezt a nevet se nagyon használják), vagyis a Hungexpo területe is sokat változott. Az egyébként is túllátogatott Városligetet, ahol évtizedekig rendezték, nagyon terhelte, tönkretette a BNV. Sokszor el akarták költöztetni, leginkább Budára, a Petőfi híd és a Déli összekötő vasúti híd közti területre, ahová később a Bécs-Budapest Expot álmodták, ma pedig egyetemi épületek és az Infopark, valamint a másfél évtizede befejezetlen "Tüskecsarnok" állnak. Végül egy olcsóbb megoldást választottak. A hetvenes évek első felében az OMÉK akkori területére költözött a BNV, ahol már amúgy is álltak kisebb kiállítási csarnokok, és a területet az 1971-es Vadászati Világkiállítás alkalmából egészen gatyába rázták. Így költséghatékony módon, kevésbé zöld, rendezett és városias, de tágasabb, modernebb környezetbe kerülhetett a vásár - a Városliget parkjából Kőbánya pusztaságára. Gyorsan felhúztak néhány hatalmas csarnokot, a funkciót és praktikumot az esztétikummal szemben előtérbe helyezve, az A, B, C, K jelűeket. (A legnagyobbat, az A-t pont a terület közepén elhelyezkedő lovasbemutató-pálya helyére.) Később megépült a D és F csarnok is és az E, a központi étteremkomplexum is.

A terület főbejáratánál nagyszabású tér állt rendelkezésre egy régi (?) kis pavilonnal, az ún. Díszcsarnokkal, amit még a hetvenes években lebontottak. A tér közepén, a parkban strandokat megszégyenítően hatalmas vízmedence állt, magasra spriccelő, szeles időben a látogatókat öntöző szökőkút-sorral – ezt pár éve egy kis rész kivételével betemették, az új fogadócsarnok részben a helyére épült. Hosszú évekig építgettek a hetvenes években egy toronyházat a főbejárat mellett, nehezen készült el, irodaháznak tervezték, szálloda lett belőle, az Expo Szálló. A meglévő, régi kis csarnokokat alakítgatták, felépült sok könnyűszerkezetes pavilon, pl. az OTP, az ÁB, a Fabulon, a Skála számára. A nagy hazai márkák mind megjelentek, egymással tulajdonképpen (legalábbis látszatra) versengve – de volt azért ebben egy kevés igazi verseny is. Különböző vállalatok tartottak fenn vendéglátóegységeket, sőt, üzleteket is a vásár területén.

Érdekesség: a közelmúltban lebontott F2 jelű, három párhuzamos folyosóból álló csarnok azért volt ilyen különös szerkezetű, mert még a XX. század első feléből származott és lóistállók, lovasbemutatók voltak, a lóállások indokolták ezt a kialakítást. (A BNV aztán ezzel nagyon nehezen birkózott meg, kevesen mentek be a hosszú folyosókra, a kiállítók sem akarták kibérelni ezt a helyet. Ma a legújabb, G csarnok áll a helyén.) A B csarnok történetéhez hozzátartozik, hogy a rendszerváltás után néhány évvel leégett, benne a Hungexpo dokumentumtárával. Újjáépítették, modernizálva a tönkrement részt, ma a médiateremnek ad helyet a kiállítótér mellett.

A BNV területét egyébként viszonylag gondosan parkosították, különösen a fogadótér környezetét. Szobrokat is elhelyeztek a területen, amelyek csodával határos módon átvészeltek mindent, a zsúfolt évtizedeket, a hanyatlást, a tulajdonosváltásokat, a legutóbbi építkezéseket. Olcsai Kiss Zoltán Don Quijote és Sancho Panza c. szobra (ennek eredetije Kőbányán állt, ott vandálok összetörték), Kucs Béla Puli c. szobra, Ilosfai József Békakirályné c. díszkútja került elhelyezésre a területen. Az északkeleti szabadterületeken akkor meglehetősen drága, könnyűszerkezetes családiházakat húztak fel, rendeztek be bemutatás céljából a nyolcvanas évek derekán, köréjük szép kerteket, kertészeti bemutatót varázsoltak.

Nézzük a térképet. (nagy méretben)

Amit lebontottak, a teljesség igénye nélkül, a csarnokok számozása szerint - zárójel nélkül a nagy, zárójelben a kisebb méretű épületek vannak (félreértés ne essék, nagy részük tényleg tönkrement, csak a nosztalgia miatt sorolom fel):

C2, F2, K20, 15, 23, 24, (26), (27), (28), 29, 30, 32, (33), 34, (35), 36, (37), (38), (39), (42), 43, (44), 45, 46, 47, 48, (49), MÁV pavilonja, családi házak és bemutatókertek, Birkacsárda, Halászcsárda, B csarnok északi oldalán lévő Kelet-Pesti Vendéglátós hosszú Lacikonyha-sor.

Ami újonnan épült az elmúlt években és megváltoztatta a terület képét:

G csarnok, kelet-nyugati irányú fedett árkádsor (emiatt bontották le a 23-24-25-ös csarnokegyüttesből a 23-ast és 24-est, mert útban volt) és az árkádok két végén a két új fogadócsarnok (pénztárcsarnok). Valamint néhány színvonaltalan kivitelű faház-étkezde is odakerült. Az annak idején hipermodern, de időközben rendkívül tönkrement Expo szálloda most született újjá, teljesen átformálva, igényesen felújítva.

A vásárhoz hozzátartozott a jellegzetes, dizájnos, op-artos, Vasarely-jellegű BNV-kocka logo is, piros kocka, fehér háttér, zöld gömb a kockában. Ez az arculat több mint 20 évig modernnek számított és végigkísért mindent, mindenhol felbukkant a vásár területén és plakátokon, néhol állandó hirdetéseken (pl. Oktogonon, lámpaoszlopokon) a városban. (Ja, a BNV akkora esemény volt, hogy tele volt plakátolva minden vele, élő rádió-, majd élő tévéadások is jelentkeztek a vásárokról.)

A BNV-knek volt egyfajta népünnepély-hangulata. A nyolcvanas évek elejétől egyre több "nyugati" vagy hazai, de nyugatias dolog is megjelent a vásárokon, a színvonal egyre gyorsabban növekedett a bemutatott és árusított termékeknél. A rendszerváltás szele már érződött, főleg a többi "baráti" ország kínálatát tekintve. Kisebb csarnokok pavilonok sora épült a nagyok köré. A feeling: tömeg, értelmetlen katalógusgyűjtés (mint ma is, az Utazás kiállításon), zabálás. Kolbász, hurka, máj, lacipecsenye. A lepukkantabb, Kőbányai Közért V. által üzemeltetett büfékben szinte kizárólag főtt debreceni. És a felnőtteknek sör, a gyerekeknek Márka, ha volt akkor kóla. Visszatekintve elég puttó dolog volt ez az állva kajálás, népünnepély-jelleg. De volt valami hasonlóság ebben és a Balaton-feelingben. Sok-sok ember tolong, eszik, iszik. (Ez a SZOT-üdülős embertömeg, zsúfoltság, városias hangulat már a Balatonon sincs sohasem – valahogy mindig félig kihaltnak tűnik a régi időkhöz képest.) Hangoshíradó: a területen felszerelt BEAG kültéri hangszórók („uborkareszelők”) ontották a reklámokat, a közleményeket és a zenét, visszahangozva a csarnokok homlokzatán. Volt egy jellegzetes, kellemes, érdekes mélyebb hangú hölgy a bemondók között.

Villamosok is jártak ki a vásárba a nagykörútról (29) és a Keleti pályaudvarról (29Y), nagyon sűrűn, néhány percenként. Az utasok a vásár hanyatlásával el-elmaradoztak. A 100. BNV tiszteletére átkeresztelték a két járatot 100-as és 100Y jelzésűre. A 100. vásár zárásának napján viszont véglegesen megszüntették mindkét villamosjáratot. Azóta sem közlekednek.

Hozzátartozik a témához, hogy akkoriban a tavaszi és őszi kiállításon kívül alig volt szakkiállítás, így az év jelentős részében üresen állt a terület. Így más célra próbálták hasznosítani. A C csarnokban teniszpályákat alakítottak ki, kemping is üzemelt nyaranta a területen, sőt, az A pavilon adott helyet egy igazi különlegességnek, a Skála Expo ideiglenes téli hipermarketnek, amit 1980-81-ben rendezett be az akkor épp szárnyra kapó, kapitalista módszerekkel és berendezésekkel teret nyerő Skála-Coop. Ez volt az első kísérlet a hipermarketek, a gyűjtőcsomagolásos akciók akkori hazai bevezetésére, ennek mintájára épült meg a Skála Sztráda Tatabányán 1982-84 között (aztán, a gazdasági nehézségek miatt minden belassult).

 

A fellendülés jópár éve után, a rendszerváltást követően a BNV népszerűsége hirtelen nagyon lecsökkent. A tavaszi vásárt átkeresztelték Industria névre, hangsúlyozva ipari szakkiállítás jellegét. Ide már szinte csak a szakmai közönség látogatott ki. Többé már nem rohantak az emberek nyugati termékeket nézni, mert a boltokban minden megjelent. Sok-sok tematikus, kisebb közönséget vonzó vásár váltotta fel a nagy BNV-ket. Az ideiglenes csarnokok tönkrementek, lebontották őket, sivatagnyi területen, helyüket murvával szórták fel. Így a biokert-bemutatók és a készház-családiház bemutatótelep, a birkacsárda, a MÁV-pavilon helyét is. Aki emlékszik ezekre, az akkor nagyon nyugatias házakra, kertekre, medencékre, üvegházakra – megrökönyödve szembesül a lezárt murvasivataggal, és az óriási, lekövezett parkolókkal, amik felett az Örs vezér teréig el lehet látni. A vásár hasznos területe nagyon lecsökkent, a fennmaradó területek üresek, vagy parkoló kocsik tengere áll rajtuk.

A kilencvenes években szinte minden ipari és fogyasztási szakterület külön vásárt kapott, felsorolni is nehéz lenne ezeket. A sok külön vásár miatt persze már egyik sem vonz egyszerre akkora tömeget, mint régen a BNV. Az általános, fogyasztási vásár, a megmaradt (korábban őszi BNV-ként emlegetett) BNV igazi vásár lett, de arculatát hosszú évek óta keresgéli. Az évek óta tartó modernizáció mára teljesen átformálta a vásárváros képét.

 

NofreT képe

"Az egyébként is túllátogatott Városligetet, ahol évtizedekig rendezték, nagyon terhelte, tönkretette a BNV."

Ez általában egynapos program volt a vidékről érkezőknek.Tényleg érdekes volt, és meg kell mondanom,hogy egészen más valamit körbejárni, mint a TV-ben nézegetni.
Persze, ma őrületes árubőség van az akkorihoz képest, de ma sokkal több a gagyi is, az abszolút haszontalan holmi.

Még azt is hozzá kell tenni, hogy akkoriban sokkal több terméket állított elő az ország - nyilván kényszerből is- meg egyébként is. Valamit meg kellett teremteni és a lehetőségekhez képest újjáépíteni, egyben a korral is haladni. Nem vagyok ebben szakértő, de itt köthettek szerződéseket, vagy előkészíthettek ilyesmit a különböző cégek is, de ezt csak gondolom, mint praktikus lehetőséget. Amolyan ipari-mezőgazdasági ki-mit tud, de nem pejoratív értelemben.
Ilyen helyen láttam először például (de lehet hogy az új területen már?) az előregyártott kis faházakat kiállítva - élőben.
Nofre

Én meg a BNV-n láttam először -89-ben- "elektromos bikát". aki látta a Dutyi-dili c. filmet az tudja, hogy miről beszélek. 

NofreT képe

Arra gondolsz, amivel két kocsi akkuját összekötik? (ha az egyik nem indul)
Nofre

Az elektromos bika az amivel a rodeósok gyakorolnak, a valódi bikát helyettesíti. Lásd az említett filmet. Amire te gondolsz az a bebikázás.

NofreT képe

Köszönöm! Így már világos, bár a filmet nem láttam.
Nofre

Gratulálok, nagyon jó kis összefoglaló lett.

 

A 70-es 80-as években a BNV nemcsak vásárváros hanem  egyfajta "népünnepély" volt. A BNV rangját jól mutatta, hogy többnyire ipari, vagy kereskedelmi miniszter nyitotta meg.

Az őszi BNV-n több olyan terméket -pl BNV nagydíjas portékát- árultak, amihez az üzletekben csak nehezebben lehetett hozzájutni. A hölgyek nagy örömére rendszeres divatbemutatók voltak.(Emlékeim szerint az F pavilon végén az ERGONETT a pavilonja elé egy állandó kifutót is létesített.), a kétévente megrendezett interplayexpo -játékkiállítás- pedig vonzotta a kisgyermekeseket. Aki megéhezett az a K pavilonnál lévő önkiszolgáló étterem mű-márványlapos asztalainál olcsón étkezhetett, vagy pedig az A és D pavilon két végénél felállított ital-étel automatákból vásárolhatott igen jutányos áron szendvicseket, üditőket. (A málnaszörp például még 89-ben is 2 ft-ba (!!!)került.) A MÁV a vidéken élőket 50 %-os vasúti kedvezménnyel szállította,  így nem csoda, hogy például  az őszi BNV-ket a 80-as években átlagban 1 millióan (!!) keresték fel. Összehasonlításképpen a tavalyi őszi BNV-t 82 ezren látogatták meg, míg a 80-as években egy hétvége alatt fordultak meg 100-150 ezren.

 

A BNV nemcsak a Skála expóna adott helyt hanem 90-től kezdődően a Csillagexpónak nevezett karácsonyi vásárnak is mérsékelt sikerrel.

(Egyébiránt a Skála expo a 90-es évek diszkont, raktáráruházának illetve a mai Lidl üzletek előfutárának tekinthető. Például a termékeket nem pakolták ki hanem nagy tételben raklapokon tárolták, nagyobb mennyiségben, gyűjtőcsomagolásban olcsóbban adták az árut...stb)

  

A hanyatlás jelei szerintem a 80-as évek végén kezdtek jelentkezni, amikor -89-ben- először jelentek meg a pavilonokban a "TV shop"-os gagyitermék bemutatók egyre nagyobb helyet fogalva el a kiállítási standokból.

 

A 90-es évek elején a látogatói létszám növelésére kitalálták a hosszított nyitvatartást. A pavilonok az addigi  este 6 óra helyett  7-kor, míg a BNV területe 7 óra helyett este 8-kor zárt, azonban ezzel sem lehetett megállítani a látogatók csökkenését.

 

A BNV népszerűsége elmúlásának leglátványosabb jele, hogy a kiállítási időtartam is zsugorodott. Míg a 80-as években a tavaszi BNV -szakmai nappal együtt- 6 az őszi BNV 10 napon át volt nyitva jelenleg, a tavaszi 3, az őszi BNV 5 napig tart.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az önkiszolgáló étterem változatlan formában -hihetetlen módon- egészen a 90-es évek közepéig működött. 

Kösz mindenkinek a hozzászólásokat és a dicséretet.

Egyébként megint beugrott egy újabb adalék (képtelenség erről egy teljes, hiánytalan bejegyzést írni, akkora nagy "buli" volt ez a BNV, hehe), az, hogy azok a fehér-piros színű UAZ-451-es típusú BKV-mikrobuszok, amik a Margitszigeten közlekedtek (egyébként ott járnak, ugyanazok, ma is), azok a BNV-k idején a vásár területén jártak körbe, 5-10 forintért, persze a nyolcvanas évek vége felé egyre jobban ment fel az ára. Azokról kényelmesen körül lehetett nézni, hogy merre érdemes majd gyalog elindulni.

Szakáll

Ott volt a 1979-es BNVn az Orion HIFI nagytornyanak a prototipusa is. Azt hiszem az egyik tag itt a retronomon rendelkezik a prototipus torony tuner reszevel.

teslaeltos képe

Ilyen feliratot olvastam egy BNV-s fényképen, sajnos a mostani siralmas állapotokat hűen tükrözi.

Én sokat állítottam ki...

Azt azért hozzá kell tennem hogy a kiállításokon manapság azárt is vannak a kiállítók kevesen, mert az irreálisan magas, átlagosan 23000.-/nm kiállítási területet nem mindenki engedheti meg magának.

A minimális terület 16nm ami Kb.380000.- ot jelent és az csak a terület a többit még nem is említettem.

Van egy 85, vagy talán 86-os magyar film, aminek a túlnyomó része BNV vásárokon játszódik, és emlékeim szerint egy tolmácsnőről szól. Sajnos a címe nem ugrik be.

Na mire jó a google... Megtaláltam a filmet.

A film címe: Vásár.

1986-ban készült tévéfilm.

 

 

A Budapesti Nemzetközi Vásár színes forgatagában dolgozik Eszter, mint angol tolmácslány. Először végez ilyen munkát, ezért elkápráztatják az új élmények a változatosság, a gyorsan kialakuló új barátságok, s nem utolsó sorban a szerelem: Péterrel, a Svédországban élő "magyar származású" üzletemberrel. Úgy gondolja, az élet most kárpótolja eddigi sikertelenségeiért, magánéleti és szakmai kudarcaiért. Mire minden üzlet megköttetik, s a Vásár bezár, - rá kell jönnie, tévedett...

NGA képe

Köszi

Most jutott eszembe, hogy a Skálának -a Skála expo-n kívül- volt egy másik próbálkozása is. 1989-től néhány évig csillag expó néven szerveztek dec 1-től 23-ig karácsonyi vásárt a BNV területén.

Csuby képe

"Ipar nélkül félkarú órias a nemzet"

Kossuth Lajos

Sziasztok,

ki tud nekem segíteni abban, hogy a BNV -n 1985 -ben milyen nemzetközi vásárok voltak, esetleg rendelkezik egy 1985 -ös vásári katalógussal?

 

Köszi elöre is!

 

Hát az biztos, hogy volt őszi és tavaszi vásár, utazás 85 kiállítás, és OMÉK -azaz mezőgazdasági és élemiszeripari- kiállítás és az ősz BNV keretében megrendezett interplayexpo nemzetközi játékkiállítás, amit egyébként kétévente tartottak.

 

 

És volt még Hungaroplast 85 kiállítás is.

A mezögazdasági vagy (ha volt olyan) a tüzeléstechnológiai az ami számora fontos volna. Szerintetek hol lehet megtudni, hogy abban az évben milyen kiállítások voltak és esetleg milyen kiállítók, vagy milyen különleges esemény pl. díjazott termék, vagy díjazott kiállító?

teslaeltos képe

A BNV-igazgatóságon, pár éve még jártam hozzájuk dolgozni de sokan eljöttek már onnan.

teslaeltos képe

A képek a fortepan.hu oldalról valóak:

442.jpg

557.jpg

558.jpg

1868.jpg

4381.jpg

4571.jpg

4824.jpg

6083.jpg

6084.jpg

8936.jpg

 

 

Soproni Autófelszerelési vállalat 1987-es tavaszi BNV pavilonja.

 

 

Segítséget kérek...!

Hol találom a BNV díjat nyert kiállítók listáját, 1970-1977 között.

 

Ez már tényleg a vég (e a BNV-nek). Az egykor legendás őszi BNV-t az utóbbi években akkora érdektelenség jellemezte, hogy 2013-ban meg sem rendezték.

 

http://www.programturizmus.hu/tdestination-budapesti-nemzetkozi-vasar.ht...

 

És sajnos 2014-ben sem lesz.

BNV


a


Irtó spray
1940-1949
Úttörő rangjelzések
Ismeretlen évjárat
1x1 kártya
1980-1989