Malév Tu-134 repülőgép


Forrás: 
Saját fotó - 2009
Malév Tu-134 repülőgép

Az itt látható HA-LBE jelű repülőgép szintén a Szovjetunióban épült. A típust az 1960-as évek közepén fejlesztette ki a nagy hírű Tupoljev tervezőiroda. 1969-ben érkezett, és a Malév negyedik gépe lett. A hajtóművei a törzs hátsó részén helyezkedtek el, ezért az utaskabinban jóval kisebb volt a zajszint, mint elődeinél, a Tu-104-es és a Tu-124-nél.

A kabinban két pilóta és egy, az üvegezett orrban ülő rádiós navigátor irányította a gépet, de évekig még egy szerelő is hozzátartozott a személyzethez. A légkondicionált, hermetikus kabinban utazók kényelméről három légiutas-kísérő, jobbára hölgy, stewardess gondoskodott. A gépen elvégzett folyamatos karbantartások és a többszöri nagyjavítások biztosították az üzemképességét és alkalmasságát az utasszállításra.

A repülőgépek üzemidejét repült órában, leszállásszámban és naptári időben határozzák meg és ezen korlátok lejártának esetében a gépet forgalomból ki kell vonni. Az "Elemér"-re engedélyezett üzemidők lejártakor, 1987. december 18-án egy emlékrepülés után vonták ki az aktív szolgálatból. Ez a "Kis tuskó" - a repülőszlengben a típus neve - lett az első nyugdíjas. A kiállítási helyre 1991. október 10-én vontatták át a hangároktól, miután elvégezték rajta a szükséges műszaki munkákat és átfestették a teljes külső felületét. F: bud.hu

Tu-134 Tu-134 Tu-134 Tu-134 Tu-134 Tu-134 Tu-134 Tu-134 Tu-134