Pinpongütő?


Forrás: 
Saját
Pinpongütő?

Szerinten ezzel mosták a ruhát a patakba réges régen.

Ez még kisebb Ez lapocka kb 1 centi vastag

Feribá

Nem hiszem, hogy ez mángorlófa lenne,ahhoz túl rövid. De valamit ütöttek vele az valószínű, de nem pingponglabdát. Én iskolákba ajánlanám egyes gyerekeknek ezzel adni egy-egy "lángost", ha nem tudja hol van!

leguan képe

Valóban nem mángorlófa, mert az jóval hosszabb, egyúttal keskenyebb. Azonban  sulyok (mosósulyok, mosólapicka) már lehet. Habár azok többségének az egyik oldala faragással diszített.

 

A mángorlófával a más kimosott vászonneműt simították (sodrófára csavarva, és a rovátkolt aljú mángorlófával görgetve). A sulyokkal viszont mosás közben csapkodták a mosószékre helyezett ruhát.

NofreT képe

A sulyokra én is gondoltam, és elvetettem :)

 

A mosásnál praktikus volt a sulyokfa bordázása, nem csak a dísz miatt, hanem a mosási hatásfokot javította. Amikor a bordás felület találkozik a ruhával - amit ugye több rétegben terítettek alá, egy csomóba fogva- a mosólé ide-oda ment a ruha anyagában, nem csapódott ki rögtön az anyagból, vagyis átmosta. Kézierővel ezt a hatást gyúrással lehetett elérni.

 

Nofre

Laki Géza képe

láttam,hogy a mohácsi dunaparton az asszonyok térdig álltak a vízben,és egy fapadon lévő ruhát vertek ezzel a fával észnélkül,de ütemesen.

Közben daloltak is! Ezek szerint mosáskor használják.

NofreT képe

A kérdés az, hogy ilyen formájú és arányú sulyokfát is használtak-e. Ez elég rövid, és síma a felülete.

 

Nofre

leguan képe

Az arányai pontosan megfelelnek a sulyokfa szokásos arányainak. És az alsó (munka-) felülete síma kell legyen, mert különben rongálhatja a ruhát. A felső lehet faragott, de csak diszítésként.

NofreT képe

Határozottan egybemostam a mángorlóval :( de a bordázás hasznáról még nem mondtam le, gondolj a kézimosógépre, aminek bordás volt a felülete. Nyilván úgy éreztem, hogy vagy a felső (csapkodó), vagy az alsó (gyúró, támasztó) felület technológiai okokból bordázott lehetne.

 

Nofre

Laki Géza képe

Őszintén mondom nem tudom,mert nem mértem még le.De ha legközelebb megyek mohácsra,elmegyek a busófejű barátomhoz és megnézem.Ő is szokott ilyeneket csinálni,az álarcokon kívül.

Csuby képe

Ez csak egy egyszerű vágódeszka, de jó régi lehet.

leguan képe

Vágódeszkának felesleges lenne ilyen hosszú nyél.  Viszont elegendő lenne vékonyabb deszkából is. A vastagsága súlyt  ad, ami a sulyoknál válik be.

NofreT képe

 

Lehet, hogy igazad van, de hányféle mesterséget ismertek elődeink, ahol ennek szerepe lehetett? Nehéz lenne felsorolni.

Az biztos, hogy emlékszem a műveletre:

deszka az edény széle fölött, a késsel egy csík nyisszantás a tésztából, azzal a mozdulattal el is fordítva, utána pedig sok kis nyissz, és lökés a forró vízbe. Ezt sokszor láttam. Viszont nem emlékszem ilyen hosszúnyelű deszkára.

Nofre

NofreT képe

keverésre is használhatták, akár képlékeny, akár szemes anyaghoz átforgatásnál

 

Nofre

NofreT képe

 

ezt akkor lehet jól használni, amikor a tésztát a deszkáról egyenesen a forró lébe szaggatják, pl, nokedli, ezért jó a hosszú nyél amit kényelmesen lehet fogni. Legalábbis én erre használnám.

de biztosan más célra is jó lehet, csak azt nem tudom.

Nofre

NofreT képe

Mégis sulyok lehet,
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/img/3-645a.jpg
azt olvastam, hogy a díszített változat inkább ajándéktárgy volt, amit persze használatba vettek.

Kicsit belekevertem a mángorlót,

mert annál szükségszerű a bordázat, a sulyokfánál nem. (pedig nagyon logikusnak tűnt :)

 

Nofre

leguan képe

Akkor tűnne logikusnak, ha a sulykolás lényege a dörzsölés, surolás lenne, miként a kézzel mosás, surolókefe, hullámos mosólap (washboard - ami mellesleg kellemes hangú zeneszerszám is a blues-oz vidékeken), bordázott belső felületű mosógép. De nem - a sulykolásnak más a technológiája. Előzménye az lehetett, amikor a vízzel telített ruhát egy lapos kőhöz csapták. A kinyomodó víz ilyenkor magával sodorta a piszkot. Ugyanígy a sulykoló kicsapja a ruhából a vizet. Tehát akkor hatékony, ha nagy, síma felülettel csapja meg a ruhát.

NofreT képe

ki szereti az ideoda , összevissza kerülő hozzászólásokat? Most eléggé zavaros lehet ezt ismeretlen szemmel olvasni.

 

 

Csak javaslat, mindig új hozzászólást kellene írni, és akkor szép sorrendben követnék egymást

Nofre

Csuby képe

Egyetértek NofreT-el: "mindig új hozzászólást kellene írni, és akkor szép sorrendben követnék egymást"

Csuby képe

Tévedtem nem vágódeszka , hanem sulyok.

leguan képe

Jó lenne a szép sorrend, esetleg azzal, hogy a hozzászólás "fejlécében" szerepelne, hogy melyik előző hozzászólásra reagál. Ez sok fórum oldalon remekül működik. Itt a "beljebb" tördelés próbálja egymáshoz rendelni a hozzászólásokat, de így a sorozat elejére kerülhet akár az utolsó hozzászólás is, valóban kavarodást okozva.

leguan képe

töröltem

NofreT képe

 

Jó lenne a szép sorrend,
leguan, 2009, október 3 - 16:56

azt akartam mutatni, hogy a dátumot bemásolva beazonosítható a hsz.
Most meglepődve látom, hogy a hsz címét linkesítve hozza, majd publikálás után kiderül, hogy mi lesz belőle.

Nekem ez a kopi-pészt procedúra megérné, hogy könnyebben követni tudjam a történéseket :)

 

Nofre

NofreT képe

 

sorrend
NofreT, 2009, október 3 - 17:15

mintha működne.., és címet sem írok. Most mi lesz?

 

Nofre

NofreT képe

 

sorrend
NofreT, 2009, október 3 - 17:16

Pontosan odaugrik, ahová kell! (még törölhetek is belőle)

 

de jó :)

Nofre

leguan képe

sorrend NofreT

Oda ugrik?

NofreT képe

Határozottan egybemostam

igen, oda fog ugrani, mert minden hsz címének önálló száma van

 

Nofre

NofreT képe

 

sorrend NofreT Oda ugrik?

leguan,

 

igen, de te az én hozzászólásomra kattintottál.

A menet a következő:

másolom a hsz címét,

felgörgetek a tetejére,

új hozzászólás

beillesztem a vágólapról az előbbi másolást

megírom a hszt-

megnézem az előnézetet

beküldöm

 

:)

 

Nofre