Rákosi Mátyás a búzatáblában - 2


Forrás: 
internet
Rákosi Mátyás a búzatáblában - 2

Kedves Gotha!

 

Meg kell állapítanom, hogy ÜGYES! Mármint a most felbukkant új kép. Én magam is egy picit értek a fotózáshoz, amúgy amatőr szinten, de az számomra azonnal feltűnt, hogy a bal-kéz nélküli (és azt sugallt, hogy ez lenne az eredeti) kép, jóval életlenebb, kevésbé kontrasztos, mint az a kép ami a vitát kiváltotta. Ilyent még én is tudtam volna készíteni, bár még nem túl sokat használtam photoshop-ot.

 

A búzakalászos képről senki sem állította, hogy nem retusált. Ismételten idézem a képaláírást " Az ötvenes években széles körben terjesztett változatán Rákosi zakójának gallérjáról eltüntették az 1947-ben használt MKP-jelvényt, mögötte hatásosabbra retusálták a felhős hátteret.”"

 

Az igazi vita kiváltója mégsem ez az egy fénykép, hanem hogy ki is fényképezte azokat a képeket, amelyeket mint BS fotóit mutatták be a 2011.02.22-i RTL Klub műsorok.

Elnézést kérek, hogy ez a bejegyzés nem tünt fel nekem.

Nekem egyértelműen a baloldali tűnik az eredetinek. A jobb oldalin pl a két kéz színe sem egyforma a színek erőltettek, felerősítettnek tűnnek, jól láthatóan a képzaj is jött vele. A bal kézen a kis ujj és gyűrűs ujj közötti búzaszál is gyanús, ha az ember megmarkol valamit az ujjait egymáshoz zárja, amikor odanyúl, így oda nem kerülhetne

A teljesen elmosódott, MKP jelvény nélküli az eredeti és a fényképész beleretusálta a kezet, újrarajzolta a búzaszálakat és a kalászokat. Még szerencse, hogy az MTI megtalálta az eredetit. Akkor még a fegyver is a kezében volt. A balkezében. Elkomolytalanodott ez a párbeszéd.

A másik kép is ugyanekkora munka lenne, ha fordítva lenne a dolog, nemde?

Ami biztos, hogy legalább az egyik hamis. Akkor meg nem értem az aggályodat.

teslaeltos képe

Egy kérdésem lenne.

Ezt népírtó aljas mocsadékot meddig kell még bámulnunk??????

 

Úgy látom sokaknak tetszik, ezért is vitáznak a képéről.

Egy kis kijózanodásra elmehetnétek a terror háza múzeumba!

Azt sokan elfelejtik hogy hány emberéletet, családot tett tönkre nyomorított meg ez a .............

 

 

ÁDY: szépen kérlek mint moderátort, hogy csinálj már valamit

Mert egy irritáló.....

Gotha képe

köszi. én is kértem hogy töröljék. mert míg mi a kezén vitázunk ez jelentéktelen semmiség ahhoz képest amit jelentett a neve és jelent ma is egyeseknek.

teslaeltos képe

Vagy rakjunk ide Himmler,Hitler, Eichmann, vagy Polpot és Dzsugasvili(Sztálin) képet és arról vitatkozzunk hogy kinek milyen a hajviselete vagy a bajusz fazonja....

Már elnézést de egy képet lehetne objektívan elemezni nem?

 

Az hogy ki van a képen, teljesen mellékes, sajnos úgy is a történelem része marad ha struccpolitikából kimoderálja a modi.

 

Hitler nevére a google 44.200.000 találatot ad. Baj ez? Vagy tüntessük el és akkor nincs többé?

A kép jó helyen van itt. A főcím feliratot el kell olvasni: "politika történelem". A múltunkat nem lehet letagadni, ha tetszik, ha nem. Ha a fejünket strucc módjára használjuk gondolkodás helyett, akkor is létezett  a kép, és létezett az a történelmi kor is, amikor készült. Még akkor is, ha ez kellemetlen bármi okból néhány embernek.

Más. Egy hetilapban nemrég megjelent kutatás-elemzés szerint a "szeretett vezért" épp akkor kapta le az őt állandóan kísérő hivatalos fotós, amikor őkigyelme megállt a mező szélén vizelni...Azért nem látható az eredetin a bal keze, mert azzal épp nem búzaszálat fog...

Még egy apró dolog: Amikor a kép készült. illetve megjelent, még nagyon nem volt Photoshop..... A retusálás egy külön művészet volt, kézzel, ecsettel, nagyítóval... Így is tessenek nézni..

teslaeltos képe

CernaGeza, Jano:

Gondolom a ti családotokban nem volt internálás vagy más "egyébb beszélgetés" a pribékjei részéről.

 

Ha már a struccpolitáról szó esett érdemes megnézni ezt:

http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1kosi_M%C3%A1ty%C3%A1s

 

Ne feszegessük az eredeti nevét........és mást sem.

Nagyapám volt munkatáborban ebben az időszakban, ettől még továbbra is a történelem része róth elvtárs.

A mi családunk ugyanabban az országban, ugyanabban a korban, közegben élt, él mint a te családod. Ugyanazok a dolgok történtek meg velük is. Ugyanazokat a dolgokat szenvedték meg ők is.

A történelem is ugyanaz a történelem, még ha mi, individumként egymástól eltérően is emlékezünk, gondolkodunk.

Nem írtam, hogy szertem, de azt sem, hogy gyűlölöm azt a kort, csak egy képhez írtam megjegyzést.

Nekem nincs jogom azt a kort megítélni, nem éltem benn. Megtették ezt helyettem azok, akik bent éltek - ki így, ki úgy. Illetve megtette a nagy ítélőmester, a történelem.

Ráadásul ez az oldal nem történészkongresszus, hanem egy retro oldal. A kép szerves része ennek, ezért továbbra is tartom, hogy helye van, bármilyen is a megítélése. (kivéve, ha gyűlöletkeltésre, más emberek, csoportok megalázására, stb.. stb. irányul, de azt hiszem ettől messze van....)

teslaeltos képe

Javaslom látogassatok el az Andrássy u. 60-ba és jól nézzetek körül!

De javaslom az üvegliftet a plazmakijelzővel ami a pincébe levisz, na ott lent aztán el lehet gondolkodni az akkori múlton.......

 

Amikor én ott jártam még sokat kellett sorbanállni az utcán egy idős bácsi is odaszegődött hozzánk és elbeszélgettünk.

Azt mondta hogy másodszor van ott, először jöttek érte "egy kis baráti elbeszélgetésre" csak 4 év után ment haza de ezt már kicsit párás szemmel mondta...

 

Amit szeretnék megnézni az a Berlini egykori Stasi központ ami szintén múzeum lett.

 

Én nem az ilyen dolgokat szeretném eltüntetni csak ennek az alaknak egy idő után irritál a pofája, de szerintem nem csak én vagyok vele így.