Édesapám

Pár kép édesapám életéből.

Édesapám futóedzés közben a TUNGSRAM pályán 1938-ban.

Édesapám rúdugrás közben a TUNGSRAM pályán 1938-ban.

Ezeket az érmeket édesapám nyerte különböző sportversenyeken.

Ezt a dicséretet édesapám kapta 1932-ben a polgári iskolák tornaversenyén elért első helyezésért. Figyelemreméltó az oklevél igényes kidolgozása. 14 éves volt ekkor.

Ez a mérkőzés 1966-ban került lejátszásra az Ujpesti Bányagépgyár IV. Attila utcai pályáján, édesapám a guggoló sor közepén van.

A felvétel szintén a Bányagépgyár pályán készült, amikor már édesapám mint edző tevékenykedett az akkor BLSZ I. osztályban játszott csapatnál, a kép bal szélén öltönyben látható.

Ez a mérkőzés is 1966-ban került lejátszásra a bányagépgyár pályán, édesapám a kép jobb szélén mint a bánygépgyár csapatának kapitánya látható, a mérkőzést Gere vezette az eredmény 1-0 volt a Bányagépgyár csapata javára.

A felvétel 1958. december 22-én a Rákospalotai Növényolajgyár kulturházában készült, a dijkiosztón. Édesapám ebben az évben megnyerte a röpgalambok országos bajnokságát. A kép jobb szélén látható az oklevél, aminek az eredetije sajnos már nincs meg.

A felvétel az 1958-as dijkiosztó ünnepségen készült, érdekesség az éneklők mögött a tábla felirata: Éljen a magyar és szovjet nép megbonthatatlan örök barátsága!

A kép 1994-ben a NÉPSZAVA ujságban jelent meg.

Ez a kép is a NÉPSZAVA ujságban jelent meg, egy kellemes csónaktúra emlékét idézi.
- Morvay László blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

