Tungsram


Forrás: 
Tungsram
Tungsram

“Aschner Lipót 1872. január 27-én született egy kilencgyermekes zsidó család első fiúgyermekeként Assakürtön (Nové Sady) a mai Szlovákiában. Nyolc iskolaév után meg kellett kezdenie felnőtt életét, munkájával családját támogatni.

1892-ben került a Tungsram elődjéhez kereskedelmi alkalmazottként. Végigjárva a ranglétrát, oroszországi kereskedelmi képviselő, majd 1908-ban kereskedelmi igazgató, 1921-ben vezérigazgató lett. 1944-ben a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. A Tungsram váltságdíjat fizetett érte. Szabadulása után Svájcban élt. 1947-ben tért haza. 1952. január 18-án halt meg Budapesten.

A kutatás és fejlesztés stratégiai jelentőségét felismerve kutatólaboratóriumot hozott létre a General Electric és a Siemens mintájára. A laboratórium kulcsszerepet játszott abban, hogy a Tungsram a fényforrás- és rádiócsőgyártás terén a technológiai fejlődés irányának meghatározásában közreműködött.

Következetesen építette ki a vállalat külföldi gyártóegységeinek hálózatát. A két világháború között a nemzetközi kereskedelem előtti növekvő politikai korlátok miatt ez a termékek piacra juttatása szempontjából döntő jelentőségű volt.

Amerikai vezető vállalatok mintájára munkásjóléti intézkedéseket vezetett be és intézményeket alapított, pl. kulturált öltözők, mosdók, ebédlő, sport- és rekreációs létesítmények, s támogatta a dolgozók kulturális egyesületeit. Az újpesti sport mecénása, a nagy projektek embere volt.

Ez a vezetési stílus különböztette meg a Tungsramot a magyar vállalatok többségétől és fontos szerepet játszott abban, hogy a Tungsram a General Electric, Philips, Osram és Telefunken által vezetett nemzetközi izzólámpa- és rádiócsőkartellek révén a piaci szabályok kialakításában részt vett.”

58149501-CE9F-403C-9007-3E0750618669.png 962A1862-795F-4AF7-8F25-FD23B0D7BAC2_4_5005_c.jpeg