Videoton Record televízió


Forrás: 
Saját
Videoton Record televízió

Ravill ECHO Elektroakusztikai Szalon

Ifjúkorom emlékezetes televíziója! Úgy emlékszem az első olyan magyar tv volt, amit csatornaváltó helyett folyamatos hangolásúra készítettek. Ebből következően a VHF sávon be lehetett állítani a Petőfi rádió URH adását, ami nagy szó volt akkoriban. Ráadásul ebben már tényleg benne volt a "kísérleti kettes adás" vételi lehetősége is, a jobb alsó gombbal az UHF sávon lehetett keresni!

Az érdekes lehetett ha ezzel a tévével te a petőfi rádiót akkoriban fogni tudtad, ugyanis az akkor hazsnált OIRT urh sáv 66-73 mhz ig tartott, tehát a tv nem tudhatta befogni. Persze lehet, hogy át lett hangolva a tuner vagy éppen az egyik felharmónikusát fogtad meg. Az OIRT 4 és OIRT 5 ös tv csatornáknál volt átfedés a mostani ccir urh sávval, én még emlékszem rá, hogy egy nyugati urh-s (88-104 mhz) rádióval a tokaji tv 1 hangját be lehetett fogni. Pont ezrt állították le a tokaji 4 es és a szlovákok a poprádi 5 ös csatornát, mert az eu ban ezen a sávon rádiók vannak. Persze lehet, hogy tegnap fogtad be vele a petőfit, mert az ma már ebben a sávban van..:D
Richeta

Azt nem tudom, hogy melyik adó milyen frekvenciáját fogta, de a tény az tény. Egy ismerősömnek a Szu-ból hozott, a Junoszt-hoz hasonló televíziója volt, nagyon irigyeltem, mert a 2. csatorna helyén még az enyémnél is jobban szólt.

Az O2-es csatorna 59,25 MHz, az O3-as pedig 77,25, ha nincs közte megszakítva a hangolás, akkor lehetséges...

A második mondat az "Úgy emlékszem az első olyan magyar tv volt,amit csatornaváltó helyett folyamatos hangolásúra készítettek" javításra szorul.Szerintem ha az "első olyan magyar tv" helyett az ELSŐ OLYAN VIDEOTON TV szerepelne,akkor az a valósághoz közelebb álna. Ugyanis a fenti kép egy "átkeresztelt" Inter Star készüléket ábrázol.Ebben való igaz,hogy mindkét sáv folyamatos hangolással készült,de ez akkor csak a VT-nél gépeknél volt ujdonság.Az Orion már korábban használta készülékeiben. A Petőfi adásának VHF sávon való beállításáról szóló vitákhoz vagy megjegyzésekhez csak annyit: 1. Igenis be lehetett fogni a Petőfit,a tuner "áthangolása" nélkül is, 2.az említett 59.25 egy képvivő, amelyhez tartozik egy hangvivő is.Ezzel is számolni kellene.
T:lgp

Szeretnek reprodukalni ezt a Ravill Reklam egy konyvbe, de nem eleg suru ez a sken.  Igy keresek egy pelda a reklambol, vagy esetleg egy jo sken belole. Tudnek valamit fizetni erte.  (Ravill Echo Elektro-Akusztikai Szalon Videoton televisio)

Koszonom szepen

Egy iylenem van restauréálnivaló állapotban a garázsban a bejárathoz közel,nincs meg a  hátlapja,a fadobozon gyűródésnyom egyik sarkán...

amikor kb 10-15 tvt ajándékba kaptam pár éve,akkor szereztem.

"Biztos jó munkásember" Balage78 Szfvárról Vénülő RETROgyűjtő

Videoton


Videoton
Találat: 4
Videoton RM 4624 A
Ismeretlen évjárat
Videoton bolt
1980-1989
Videoton D204E midimax
Ismeretlen évjárat
Videoton DB 1600
Ismeretlen évjárat
Videoton DSC01552
Ismeretlen évjárat
Record