Ajánló

Gombfoci


Gombfoci

Ez az igazi GOMBFOCI!

A Gombfoci magyar játék, magyar találmány!
A 80-as évek végén kezdtem el gombfocizni és a mai napig előveszem a csapataimat. A képen látható korongokat a 80-as évek végén a 90-es évek elején lehetett kapni. Mai napig emlékszem az első csapataimra, merthogy rögtön hármat kaptam belőlük:
FC Köln (piros-fehér), AFC Ajax (narancs-fehér) és a Real Madrid (világoskék-fehér). Később vásár illetve különféle csereügyletek révén sikerült még megszereznem a Bp. Honvéd, a Siófoki Bányász, a Váci Izzó MTE, a Ferencváros, a Videoton-Waltham, az Újpesti Dózsa és a Németország gárdáját. Legalábbis ezekre emlékszem, ugyanis akkoriban a Sport Plusz Foci révén rendszeresen "frissítettem" a csapataimat. Az utolsó oldalon található bajnoki beharangozóknál rendszerint 4 csapat 13-13 játékosának arcképe díszelgett. Némi kézügyesség meg cellux, olló révén pillanatok alatt a korongba varázsoltam az ujdonsült Aranylábút. A Faterommal vívtunk ezután óriási gombfocicsatákat.
Visszatérve a képen látható korongokra: azt gondolom ez a lekerekített és még viszonylag nagy (kb. 3 cm átmérőjű) korong volt minden idők legjobb gombfociváltozata. Későbbiek során jelent meg szögletesebb változatuk, amivel már lehetetlen volt pontosan passzolni, a 90-es évek végén pedig már szinte olyan korongok voltak mint a mostanság divatos Cappy üdítő tetejei, amivel sem lőni, sem passzolni nem lehetett tisztességesen. Az ezredforduló után pedig visszajött a szögletes változat és jelentősen zsugorították a méretüket. Ilyeneket lehet manapság a boltokban kapni, ami szégyen szerintem.

Mivel hivatásosként is kipróbáltam magamat, úgy érzem le kell írnom ezt is: a hivatásosaknak óriási (5 cm átmérőjű), kis dőlésszögű karikáik vannak. A kapusukat jobbára borotvahabos flakon tetejéből alakították ki - 5 cm átmérő, 2,5 cm magasság - ráadásul az ezredforduló tájékán divatba jött a csupalyuk játékosok kora (vagyis a fentebb említett karika körbe csupa lyukakból áll). A korongokat nem kézzel, hanem speciális nyomópálcákkal továbbítják. A játék neve szektorlabda és rengeteg - nézők számára sokszor érthetetlen - bonyolult szabálya van. Bár évekig hivatásos voltam, lassacskán elment a kedvem az egésztől. Én személy szerint úgy érzem, hogy a profik megölték a játék valódi varázsát. Abban természetesen igazuk van, hogy egységes szabályok kellenek - de ne olyan bonyolultak, hogy gyakran a néző sem érti. Még az is lehetséges, hogy csak én ragaszkodom túlzottan a fenti korongkollekcióhoz, de például a pálcával való lökés, vagy az, hogy a kaput csak úgy tessék-lássék elvesszük menet közben már nem fér a fejembe.
Továbbá engem annak a varázsa fogott meg, amikor a Faterommal némileg kisebb asztalon játszottunk egy Fradi-MTK "örökrangadót" a kor játékosait gondosan beragasztva, elmozdíthatatlan kapukkal, kevesebb bonyolult szabállyal, feljegyezve a góllövőket, vezetve a pontos bajnoki tabellát. Ma Kovács Géza (XY) a lyukas csapataival egyéniben első...

leguan képe

Szerényen megjegyzem, hogy az igazi gombfoci - már csak az etimológiájával is igazoltan - GOMBOKBÓL van. Az '50-es években játszottuk. És annak a játéknak az örömét nem csak a meccsek adták, hanem a játékosok elkészítése is. A különböző méretű gombok begyűjtése, összeválogatása, összeragasztása (egymást fedő lyukaiba gyufaszálakat ragasztva stb.) mondhatnám igazi művészet volt. Ezek a gyári "fröccsöntöttek" a közelükbe se .....

Leguan! Van igazság abban amit mondasz. Egyébként a GOMBfoci nem az 50-es években, hanem jóval előbb indult a hódító útjára. Én is hallottam olyan sztorikat, amikor valaki zsebkéssel szállt fel a 6-os villamosra, hogy játékost igazoljon :))) az ott lévők kabátjáról...
Néhányszor nekem is kezembe akadt ilyesmi gomb, de nem voltak túl egységesek, mind a külsejük, mind a megmunkálásuk révén.
Ahogy már fentebb is jeleztem nekem a faterom csinált egy kb. 140x80 cm-es asztalt amit szépen felvonalaztunk (futófelülettel) volt 2-2 lyuk, ahova rögzítettük a fém (és nem műanyag!) kapukat. Sebkötő gézzel mindig gondosan ragasztottam rá hálót (persze félévenként cserélni kellett, mert szétlőttük). És hétvégeként rendes bajnoki fordulót rendeztünk: Általában 8 csapat volt a bajnokságban. Hétvégénként nyugodtan lezavartunk 4 db 2x10 perces derbit magyar csapatokkal. Rendesen jegyeztük a góllövőket, volt bajnoki tabella és góllövőlista, sőt még én még az összeállításokat, felállásokat is feljegyeztem egy füzetbe. És ment a szöveg, hogy na, már megint lerúgtad Lipcseivel Mioveczet, vagy mekkora gólt lőtt már a Kiprich Jóska és mit kivédett a Bíró Imi. Szóval úgy gondolom ez sokkal élethűbb, meg közelebb volt a focihoz mint bármi más. Volt olyan, hogy azonos napra esett egy délelőtt játszott Videoton-Békéscsaba meccs a TV-ben is meg nálunk a gombfociasztalon is, mikor délután hazaért nagyapa, kérdezi mi az eredmény, én meg véletlenül a gombfocimeccsét buktam ki. XD

Abban igazad van, hogy a hajdani - valóban gombokból készült - "gombfocisták" nem voltak egységesek. Mentségükre szóljon, hogy a valódi focisták sem egy szuperjátékos sorozatban legyártott klónjai. Nem is lenne érdekes.

Kár, hogy nem tudok képet feltenni a régi gombokból, habár majd jobban körülnézek a padláson :-)

leguan képe

Bocs, ezt leguan írta, csak elfelejtettem belépni!

Sziasztok ! Én még ma is aktív "gombozó" vagyok !
De ma már asztali labdarúgásnak hívják ezt a sportágat ami természetesen az általatok említett igazi vérbeli valódi gombozásból gobfocizásból ered.
Csak egyetlen egy dolgot szeretnék megemlíteni !! Amit ma gombfocinak hívunk az a biliárdban a kocsma biliárd lenne ! Az asztali labdarúgás,meg a tévében látható snookerrel egyenértékű......ennyi a külömbség. Persze a játék örömét sose a játék színvonala határozza meg hanem a benne rejlő sikerélmény ! :-)

Zoli

tomtom69 képe

tavaly lomtalanitáskor biciklizés közben találtam a 80-as évekből való

gombfoci csapatokat-anglia,spanyolország és olaszt.

még polo rossival.

és a magyar válogatotatt-nyilasi,tőrőcsik és fazekassal.

borzasztóan megörültem neki!