Nyerskávé


Nyerskávé

az amerikai nép ajándéka

Igen! Az amerikai nép ezzel a kávéval és némi tejporral támogatta a magyar forradalmat. Meg még azzal, hogy a fotósaik képei alapján fogták el a forradalmárok egy részét és juttatták börtönbe, illetve akasztófára. Köszönjük szépen.

De hát mégis mit tehettek volna? Vonultak volna be? Mégis honnan? Nézzetek már rá a térképre! Ausztria az államszerződéssel semlegességet vállalt, onnan nem. Titóék felől, hát onnan sem. Akkor honnan jöttek volna segiteni? Vagy tört volna ki a világháboru kis hazánk miatt? Hát annyira nem fontos, sőt még annyire sem. Ami nem kellett volna, az a felesleges és értelmetlen lázitás és betarthatatlan igérgetés volt a SZER-en keresztül. Akinek egy csöpp józan belátása volt, tudhatta, nem volt egy szemernyi esély sem a győzelemre. Amugy nem csak kávét küldtek hanem sajtot is, a minap itt láttam róla a fotót. A fotósokat kár hibáztatni, végezték a dolgukat ahogy manapság is teszik a válságövezetekben, fotóztak a nagy világlapok számára, hogy az ottani háziassszonyoknak legyen min szörnyülködni. Minden évben jó néhányuk meg is hal a háborus helyszineken.

NGA képe

És szépen megegyeztek a nagyok, usa megy szuezbe, oroszok meg hozzánk.

Az még egy külön balszerencse volt, hogy a két dolog egybeesett, a másik meg jóval fontosabb, világkereskedelmi és politikai jelentőségű volt, mint egy jelentéktelen országocska sorsa valahol a Balkánon. Talán, ha az nincs, a nyugatiak kissé erőteljesebben léptek volna fel, talán és esetleg. De az sem biztos, a SZU azokban az években nem engedthette meg magának a fellazulást. Ha az egyiket hagyja elmenni, a többi is követni akarja. Talán max valami Jugoszláv féle kissé szabadabb szociálizmust lehetett volna kiharcolni lehgjobb esetben is. Másrészt: ha valóban az egész ország egyöntetűen a hadsereggel, rendőrséggel meg mindenkivel együtt harcolt volna az utolsó lehelletig, ha a bukás után akár hónapokig tartó általános sztrájkkal, hogy egyetlem idegen katona vagy kollaboráns se merjen az utcára lépni merénylet veszélye nélkül, ha a hónapok óta tartó ellenállás miatt az ENSZ is komolyabban a napirendre tüzi, akkor talán még a SZU is megunta volna a rebelliót és elküldte volna kis hazánkat a Béketáborból. Akkor talán minden másképp zajlott volna és szabadon választott elnyomókra cserélhettük volna a kötelezőket.

NGA képe

1945-ig a magyarokon nem csücsültek elnyomók, europai szintű ország voltunk, kb ausztria szintjén álltunk. De tény, hogy ezek HA események, mi lett volna HA. De nem lett. Maradjon meg emlékezetünkben olyannak a forradalom, amilyennek indult. Tisztának.

Mondjuk USA-nak uszítania sem kellett volna minket. Szabad Európa, miegymás. De ha már így tett, akkor pl. a Spanyolokat kisegíthette volna pár szállítógéppel, hogy azok az önkénteseiket idehozhassák. Mert a Spanyolok meg jöttek volna.