Orion SE260 erősítő javítása


Sziasztok! Keresek olyan személyt vagy üzletet, ahol az immár 30 éves Orion (SE260) erősítőmet helyre tudnák pofozni. A dolog nem sűrgős, mert például, ha pesti helyet adtok meg, akkor az picit odébb lesz, mire arra járok és esetleg magammal viszem a készüléket is. De minden ajánlatot szívesen fogadok esetleg kapcsolatfelvételre is. Hozzászólásban leírom a részleteket, hátha valaki online is tud rá valamit mondani. :)

Előre is köszönöm!

Nos, adott az erősítő mely a hangfalakkal ezelőtt nem is olyan rég lett picit felújítva. A HS500-as hangfalakon elengedték magukat a ragasztások meg a kivezető szálak is elszakadtak, de most tökéletes állapotban vannak. Az erősítővel is volt probléma, vagy a jobb vagy a bal odlal nem szólt, de egy barátom ezt meg tudta oldani, állítólag érintkezési hiba volt.

 

Azért az erősítő most sem tökéletes. A problémák:

- "2-es hangszóró" állás: Ugye 2 pár hangfalat is rá lehet kötni, és azok között lehet váltogatni egy kapcsolóval. Na most, a 2-es állásban érdekes módon dobálja a hangerőt. Ez nem jelent ugyan jelentős ingadozást, hogy elnémul aztán megint szól, de azért hallható szintű. Valamint a hangfrekvencia sávok is néha egymástól függetlenül erősödnek vagy gyengülnek, ráadásul függetlenül a bal és jobb oldalon. Emellett a jobb oldalon mindig megmarad egy magas frekvenciás zörgés. Ami számomra a leginkább érdekes volt, hogy az elején tulajdonképpen hallgathatatlan a dolog így, majd pár perc alatt fokozatosan visszaszorulnak ezek a tünetek, vagy legalábbis elég alacsony szintre mérséklődnek (hozzáteszem, akkor is észrevehetőek), hogy már hallgatható legyen a dolog különösebb kifogás nélkül. Csak az említett jobb oldal szól némi torzítás is. Létezhet ez, hogy így üzemi hőfokra melegszik?

 

- "1-es hangszóró" állás: az 1-es állásban ilyen hangerő, hangsáv problémák nincsenek, inkább ezt használom jelenleg. Ez a funkció szinte tökéletes, de sajnos a bal oldali hangfalra folyamatosan ad egy zúgást, ami a hangerő állításával teljesen egyenes arányban változik, azaz egyre hangosabb magas hangerőn. Viszont ezt csak "üresjáratban" lehet igazán hallani, zene alatt nem észrevehető. Szóval, ez nem olyan jelentős baj, hiszen zenét hallgatom, nem az erősítő alapzaját, de azért jó lenne, ha nem lenne.

 

Ezek a főbb bajok, ezenkívül annyi furcsaságot produkál még az SE260, hogy a mély hangszínszabályzó csak egy bizonyos szintig működik. Ez abból a szempontból nem baj, hogy nem is akarom túlhajtani a HS500-as hangfalakat, nehogy megint elengedjen a dübörgőben a ragasztás, de attól még ez is nagyon érdekes jelenség: Ha éppen nem szól semmi, csak úgy magában feltekerem a mély kiemelést, akkor olyan 4-es szintnél (5-ig van skálázva a poti) elkezd leadni a hangfalakra egy nagyon alacsony frekvenciás jelet, amit igazából nem is lehet hallani, és a hangszóró elmozdulása sem nagy, de az erősítő terhelés visszajelző mutatói elég rendesen nekilendülnek. Ezért feltételezem, hogy olyan alacsony frekvencián teszi ezt, amin a hangfal már nem szól. A jel maga a mutatók mozgása alapján, ha grafikonon próbálnánk ábrázolni "szinuszos", szóval ilyen folyamatosan lüktető valami. Nem tudom, hogy ezt miért csinálhatja, de remélem vannak itt olyanok, akik láttak már ilyet.

Amikor pedig zenei terhelés alatt tekerem fel a mélyet, akkor konkrétan elmegy az egész mélytartomány ez a poti körülbelül 4-es állásánál.

rákos zsolt képe

ahimotu Helló ! Szerintem az így leírt rendellenes viselkedés nagyon érdekes: kontakt hibára és alacsonyfrekvenciás gerjedésre utal,de kérdés,hogy hozzá lett- e nyúlva belül vagy sem?Meg a közbenső  tárolási helyiség sem mindegy:(pl: lehet ez akku töltő,savanyú káposzta gyártás helysége is stb)ha viszont símán lakásban volt tárolva akkor meg nagyon érdekes hibákat produkál: a benne lévő selejtes kondik?csatlakozási/forrasztási hibák is lehetnek/utalhatnak ilyen hibákra Ezek csak példák-elgondolások a feltételezhető meghibásodására!Én minden esetben teljes kondi cserét és kontakt tisztítást csinálok +csati vez. újraforrasztást is javasolnék:Nehéz távolról ezt megmondani,de minden esetben kell hozzá az eredeti kapcs.rajz is !Mindenképp szakember kell hozzá.Egy példa:nemrégen  találtam az utcán egy BEAG erősítőt azzal is sokat kellet foglalkoznom,de nem volt csatl.hibája és nem is gerjedt alacsonyfrekvenciásan .A te  hibajelenség eseted elég ritka lehet.Ha írsz priviben,megnézem ha igényled!Tőlem nyugodtan beviheted javító műhelybe is csak ott elég drágán mérik a javítást !

dollerakos képe

Üdv!

 

Szerintem tele van az erősítő kontakthibával. A mélyfrekis lengés viszont tipikus gerjedés, ilyennel is találkoztam már, a hangszínpanelnél tud kialakulni... Nagyon jellegzetes és gyakori, hogy a kapcsolókon kívül a relék is bekontaktosodnak, ekkor le kell bontani a burkolatukat és madárnyelvű reszelővel meg kell reszelgetni a pogácsákat. - Semmilyen spray-vel sem szabad befújni! A kondi-cseréket én is javasolni tudom, az összeset, de még lehet egy s más alkatrész is rossz, de ezekhez műszerek kellenének. Ha gondolod, írj priviben (az e-mail-cím publikus) én meg tudnám nézni és/vagy megjavítani.

 

Üdv.

980POWER képe

Szóval hogy is lehet a relékről lebontani a burkolatot? Csak azért kérdezem, hogy nehogy letörjem. Nekem is kontakthibás az egyik relé már megnéztem, de nem bontottam szét, mert egyébként magától elmúlik 1-2 percen belül a zaja. Az erősítő egyik lába a múltkori takarítás során ott maradt az állványban enyhén darabokra porladva, na ez helyett kellene egy másik ha van valakinek bontott.

 

András

dollerakos képe

A kis panelt le kell szedni, amelyiken a relék vannak és ügysesen, a relék hosszanti oldala mentén egy kiscsavarhúzóval alá kell nyúlni és akkor lejön. Különben... a rossz relékontaktus nem zajt csinál, hanem inkább azt, hogy nagyobb hangerőnél torzít vagy egyszerűen kihagy a hang. Ezt úgy lehet megállapítani, hogy tényleg relé-hiba van-e, hogy fülessel is hallgatod és ha ott minden rendben, akkor tuti a reléhiba, mivel a fülest a hangszóróktól csak a relé különbözteti meg (illetve a füles előtt még van egy, azt hiszem, 100 ohmos ellenállás..) Tehát, ha a fülessel is zajos vagy más gond van, akkor az másféle hiba, pl. egy félvezető gyengélkedik vagy ilyesmi.....

astra789 képe

Annak idején egy szódás üzemben melóztam,itt találtam rá a "tökéletes"

láb-pótlóra.Szét kell kapni a műanyag szódásflakont és a fej alatt található

egy műanyag gyűrű,ez rögzíti a csövet a flakonban.Sőt ez a gyűrű minden

szódásüzemben van tartalékban,így nem kell szerelgetni.

Nálam évek óta ezen a pótlábon áll az erősítő,rajta a tuner és a deck.Sokkal

stabilabb,erősebb mint a gyári láb és még hasonlít is hozzá.

Zoli

 

980POWER képe

Köszönöm a megoldási javaslatokat!

 

András

Köszönöm szépen a gyors válaszokat! Csütörtök este jutok legközelebb az erősítőhöz, akkor mindenképpen rápróbálok fejhallgatóval a hangszínszabályzóra.

Azonkívül, az erősítő Baján van, onnan kell ide-oda cipelni, nem tudom kinek mennyire van távol a "székhelye" :) Majd írok privátban is, amint hazaértem.

rákos zsolt képe

ahimotu Sok sikert kivánok az erősítőd javításához!Pár ismérvet azért leírnék ide, ez ügyben,ha nem gond:manapság jó minőségő reléket lehet kapni a boltokban :OMRON,TAKAMISAWA stb ha a relé Kh-jával  van gond,mert vannak olyanok amelyeknek aranyozott a pogácsájuk a relé kontaktusainál !Szintén beszerezhetőek manapság  jó minőségű elektrolit kondenzátorok is! ((( 3! zárójelben írom ide,hogy ha még egy fokkal jobbat akarsz az erősítődbe akor az USA -ból szokták hozatni!A márka megjelőlése nélkül term.-en!)))A potencióméterek befújására->a potik  Kh megszűntetésére, kapható direkt erre előállított kontakt spray is !Természetesen  az össz. kiadása ezeknek a beszerzése és alkalmazása  elég tetemes kiadással jár ,de te ragaszkodsz az Orion erősítőd mindenképpeni  javítsásához!A toroid trafót meg manapság árnyékoló búra alá szokták tenni az egyenirányító résszel együtt,amely tartalmazza a 4db 100nF-os kondikat is  !Ezeket az ötleteket/ismérveket ne vedd félválról,csak megfeleleően:pénztárca függően alkalmazd!( szokták ebben az Orion erősítőben tekergetni zajra/brummra ! a toroid tarafót is!

Jó hangminőséget!Hogy ne csak a 80'-as évek hangminőségét kapd!!!!

dollerakos képe

Én Bp-en vagyok, a II. kerületben. Ha elhozod, megjavítom, ezt az erősítőt viszonylag könnyű javítani és nincs olyan alkatrész, amelyet esetleg, ha szükséges, ne lehetne pótolni....

 

Üdv.

Sziasztok! Valószínűleg igazatok volt a mély hangszínszabályzóval kapcsolatban, és tényleg a potméter viccelődik. Volt alkalmam tegnap este kipróbálni, elsőre a szoksásos jelenséget produkálta, de pusztán a kapcsoló megpiszkálásával visszajött mindkét oldalra a mély hangsáv, ráadásul hibátlanul, ahogy az a +8dB erősítéssel elvárható. Körülbelül 10-15-ször ismételve tekergettem a +0 és a +8 között a szabályzót és mindvégig ki sikerült csikarni belőle a hibátlan működést, legfeljebb meg kellett nyomkodni, vagy újra odatekerni a potit.

 

Furcsaság még, hogy az első 3 próbálkozásnál még recsegett is picit a potméter, de később ez egyáltalán nem jött elő. Kicsit deja vu érzésem volt, hiszen ez a fajta "bemelegszik idővel" hatás meglehetősen emlékeztetett arra, amit a 2-es hangszóró állással kapcsolatban leírtam. :)

dollerakos képe

Szia!

 

Érdemes az összes kezelőszervet időnként jól megjáratni és befújkálni Kontakt-spray-vel. (A reléket nem szabad!)

rákos zsolt képe

ahimotu Csak át kéne fújni őket a megfelelő poti spray-el !Egyébként nemrég tudtam meg,hogy a profi sokat használt/tekergetett tologatott potik 1-2.2-4.7 -10 Kohm-osak(esetleg kicsit több:22-47K ) mert azokon vastagabb a szénpálya felület.De a régi  Beag keverőpultban már toló- fokozatkapcsolóst használtak ezért a haználati kopás miatt.A Sipos Gy. könyvében van egy Telefunken keverő(régebben ezt megcsináltam magamnak a 90-es években:nem volt kamerám,de hazahozhattam egy Grundig Minerva tip.u bank-os megfigyelő kamerát meg voltak Tesla mikrofonjaim is, így már keverőt igényel a hang. A kép totálban ment(akkoriban nem volt zoom-os obj.) egy családi esemény során ) amiben 2.2Kohm-os toló potik vannak,de egy darabik nem értettem, miért ilyen kicsik ezek ellenállása ?Most már kapisgálom

dollerakos képe

Ez az! Ugyanis minél nagyobb értékű a poti, annál nehezebb jóra megcsinálni, hogy az tényleg "csak" ellenállás legyen, nem pedig pl. ilyen-olyan kapacitás az alsó állásokban. Sztereó poti esetében még az együttfutásra is gondolni kell.....

dollerakos képe

Ja... és a lényeg, hogy a fujkálás közben intenzíven forgassuk a potikat és kapcsolgassuk a kapcsolókat....

Orion


Orion & Videoton
Akkor és Most
Orion embléma
Találat: 2
Orion embléma matrica
Ismeretlen évjárat
Orion és Videoton jelvények
Ismeretlen évjárat
Orion falinaptár
Ismeretlen évjárat
Orion hangfal
1980-1989
Orion hangfalak
Találat: 3
Orion hirdetés
Találat: 4
Orion hőpalack
Találat: 2