Orion Classic Collection SE 1030 BC erősítő


Forrás: 
Saját képgyűjtemény
NGA képe

Jé, ez szinte teljesen a kistorony erősítője :-) Legalábbis a végfok és az előfok azonos. A hangszin részt meg a potik miatt átvariálták. Gondolom átalakitották 43 cm szélesre. A dátum 1990-es, ahogy látom, ezt szinte biztos, hogy 89-ig nem gyártották.

Ezt mikor gyártották, és miben különbözik az SE-1025 és SE-1025B-től? Bevallom erről a típusról még sohasem hallottam! És igen csak érdekelnének az adatai. Gondolom, jóval kevesebb készült ebből mint a 1025-ökből, mert én ezt annak idején a boltokban soha nem láttam. Üdv.: beneske

NGA képe

Ez már gondolom a Yuganskorion műve lehet. Az biztos hogy szinte megegyezik a 1025B-vel, a képek összehasonlítása alapján ez látszik is. Még az is lehet, hogy kereskedelmi forgalomba nem is került. EZ a második, amit láttam eddig ebből.

Az első sorozatnál tudtommal IC-s végfok volt,ez lett később tranzisztoros.

Kiss Béla lászló képe

A mindenit, mindig lát újat az ember, én pl. erről még nem is hallottam, pedig nyomon követem a (magyar) elektroakusztika történetét...innentől biztos vagyok benne, hogy a "rácsos" HS-280 sem háziharkályok műve:O) Gratulálok, nagyon szép darab annak ellenére, hogy nem is olyan szép:O)

NGA képe

Megkaptam a képeket,és elemezgettem egy kicsit.

- 1986-ban módositották a 1025-öst, kapott egy vonalbemenetet, egészen pontosan egy kapcsolót.

SE 1025B régebbi verzió:

SE 1025 újabb verzió:

A legérdekesebb, hogy ezt a vonalbemeneti kapcsolót nem vezették ki a hátlapra, pedig a 1030-ason látni.

A korai 1030-as, ami a képen is látható még többpanelos változat, az eredeti 1025 alkatrészeiből, azaz japán Alps potival van szerelve.

Majd a módositott 1030-as, egypanelos megoldást kapott. Látni, hogy az alkatrészek elhelyezését áttervezték, és sajnos a japán potikat  lecserélték RFT-re, amit nem nagyon értek, hisz 1990 után már nem volt NDK, valószinűleg az SE-260-ból marad pár potméter, ezért is lett külön balance poti.Maga az áramkör nem igazán változott, valószinűleg úgy gondolták, hogybevált dolgon nem érdemes változtatni. Jó is igy, az SE1025/1030jól sikerült konstrukció.

Érdekes "titokra" derült fény, köszönöm a képeket.

Köszönöm, hogy átnézted és jó tudni, hogy vannak akik szerint a magyar márka is lehet jó, még ha nem is teljesen hazai fejlesztés. Tudnál pár képet feltenni abból a pár képből amit küldtem? Szerintem páran biztos szívesen megnéznék. Nem készíthettek belőle túl sokat.
Z

Sziasztok!

Az a rejtélyes kapcsoló a külön vonalbemenettel csak a tömeggyártás szüleménye, amikor elkezdtek több készüléket egybeépíteni.
Volt az SR1025, amikor a tuner és az erősítő egy közös hosszú lapos kávába került. Az a plusz kapcsoló kapcsolja a beépített rádió jelét.
Ezt csak onnan tudom ilyen biztosra, mert nekem is ilyenem van.
Hogy miért került a külön erősítőbe is ugyanaz a panel? Mint már írtam a tömeggyártás => egyszerűsítés.
Később (vagy vele egy időben) volt mégegy verzió, ebbe a combóba belekerült még egy magnódeck is. Ha másért nem, hát azért művelték ezeket, mert a divat is ezt diktálta. A gyártónak meg még meg is érte, mert ahány készülék, annyi tápegység, így meg elég volt bele egy.
De hogy ne kanyarodjak el ennyire a témától, a 1030 számomra is újdonságként hat, bár sok változtatást a képekből nem látok rajta.
Viszont ha jól látom belekerült egy balance-poti, na én ezt hiányolom a korábbiakból. Tudom kevesebb hibalehetőség, meg kevesebb alkatrész van a hang útjában, de akkor is lehetetlen kezelni a kéttengelyű potit.

Nagyon szép készülék, gratulálok hozzá! Ezidáig én sem találkoztam ilyennel. Valóban a 1025B reinkarnációja.

 

Ami viszont engem sokkal inkább érdekelne, az az Orion 1060B. Ha valaki megválna tőle (amit kötve hiszek), akkor ne kíméljen.

 

Üdv,

T.

 

 

_

Üdv, kb 2 évvel ezelőtt volt nálam egy Orion se-230 végerősítő(végfok).Tehát nem komplett erősítő volt csak végfok. Eredeti orion gyártmány volt, fekete színben, és 10 kiló feletti súlyban, Belülről az se 260 trafó volt csak nagyobb méretben. Speakon csatlakozói voltak a bemeneten.Brutális hangminősége, és teljesítménye volt. Sajna v......án eladtam amit azóta is bánok, mivel nem látok azóta sem sehol belőle.Ja meg a videoton wms-250 vékfokot sem.Teljesen eltűntek ezek a készülékek, bár tegyük hozzá ezek ilyen 100-as darab számban legyártott kisszéria volt.

Orion


Orion & Videoton
Akkor és Most
Orion embléma
Találat: 2
Orion embléma matrica
Ismeretlen évjárat
Orion és Videoton jelvények
Ismeretlen évjárat
Orion falinaptár
Ismeretlen évjárat
Orion hangfal
1980-1989
Orion hangfalak
Találat: 3
Orion hirdetés
Találat: 4
Orion hőpalack
Találat: 2
Classic