Orion Hi-FI torony


Forrás: 
saját
Orion Hi-FI torony

A nagy torony. Aki kicsit és érdeklődik a téma felől azok mind hallottak már róla. Én is igy voltam vele. Először 199x-ben láttam fater egy ismerősénél ilyet. Pontosabban csak az erősitőt meg két fekete hs500ast, mert a tuner meg a deck nem volt meg. Volt többféle erősítőm meg hangfalam is de a nagy torony mindig hallatott magáról valahol, és egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet, mig elhatároztam hogy ha belerokkanok is szerzek egyet. Nem kapkodtam el a dolgot néztem a képeket és a véleményeket. Ezüst vagy fekete? Szinte mindegy volt. Eleinte úgy gondoltam hogy komponensenként egyszerűbb és olcsóbb lesz összegyűjteni őket, de rájöttem hogy vannak különbségek az egységek között, amik később lerontják az összhatást. Gondolok itt a tetőkre mert kétféle szellőzőkialakítás is van. Ha egymáson vannak úgyse venni észre gondolja az ember, de akkor még ott vannak a lengetős műszerek a sötét illetve világos számlapokkal amiket hamar kiszúr az ember, és ráadásul van még angol és magyar feliratokkal is. 3 féle stílusban láttam eddig számlapokat, ugyhogy ennyi biztos van. Telt az idő és találtam egy ajánlatot ami megfelelőnek tünt. Az eladónak megvolt mind a 3 komponense ugy ahogy kell, viszont a deck nem tekert előre, és az erősitönek a csatorna váltó gombja pótolt volt. Gondoltam ennyi belefér egy 30 éves cuccnál, meg az idő múlásával aki eladja hajlandó darabonként is eladni és hullanak szét a tornyok. A 3 egység külön volt meghirdetve és próbáltam fix árba megegyezni, de nem ment. Az eladó mondta hogy mindenképp kivárja a végét. Tudomásul vettem ugyanakkor megmondtam hogy ha nem nyerem meg mind a hármat akkor a megnyertek se fognak kelleni. Beszálltam sikerült nyernem, bár kicsit kicsúsztam a tervezett keretből. Utólag azért örülök hogy ezüst színű példányokat sikerült kifogni. Még jobban örülnék ha a számlapok is fehérek lennének, de ez már így marad. A design furcsaságát szerintem a fém előlapok és a műanyag kapcsolóvégek ill. potisapkák kontrasztja okozza. Mennyivel másabb lenne a kép ha ezek is fémből készültek volna... A potisapkák "mutatója" elveszik a fekete műanyag kupakban, ezért én a recés részen a vele egy vonalban levő ricnit kihúztam fekete filccel. Egy darab kábelem volt hozzá amivel össze is kötöttem első körben a tunerral, és rá a videoton dc2580asra. A dübörgős pörgős "tuctuc" zenéket (pl: Scooter) szeretem, a jazz meg hasonlo nem hat meg. A két véglet érdekel: a dübörgő basszus és a sikogató magas. Ami közte van az nálam a sorban az utolsó. Csalódás volt. 1x mert mélyek nem nagyon voltak szinte csak huppogás volt. 2x mert a tuner elhangolodótt. A stereoja viszont nagyon jól kijött. Mindenesetre nekiálltam a tunerban cserélgetni a kondenzátorokat mig jó nem lett, és a magnódecket is megcsináltam. Ezt is kipróbáltam. Nincsen baj a deckkel leszámítva a zajcsökkentő nevű gombot ami maga a pokol. A müködését ugy tudnám leírni hogy visszavesz a magasbol és a basszusoknál feltolja a hangerőt. Viszont az ajtónyitás csillapítása az egyedülálló leglábbis én még hasonlót máshol nem láttam. Nem hidraulikus hanem lapátok forognak és a légelellenállás végzi a csillapítást. Később láttam, hogy a deckből van "b" verzió is, ezüstből és feketéből egyaránt. A "b" deck nekem nem férne bele az összképbe, a mechanika sajátossága miatt, ugyanis az "eject" a fülhallgató helyére került, aminek az eredménye, hogy a csati lekerült az embléma helyére és emiatt az embléma is vándorolt.

Volt még két kisebb bassreflexes két utas philips dobozom azokra is rákötöttem. Azon viszont nagyon jól szólt a mély és a magas is. Sajnos a dobozokban 10cmes mélynyomó volt amik nagyon hamar "elfogytak". Utána hallottam hogy orion hangfalakkal tuti nyerő. Volt egy alkalmi vételem két hs284 formájában ami ugyan még mindig kicsi hozzá de viszont orion és nagyobb a kis philipseknél. A mélyek drasztikusan jót szóltak megvolt az igazi dübörgés és a magasok is kijöttek szépen. Le a kalappal. A hangzással meg voltam elégedve, viszont ez is hamar "elfogyott". Gondoltam hogy akkor a hs500 lesz a plafon ezzel lehet khozni a maximumot. Kipróbáltam olyannal is és lehet vele dübörögtetni és az "elfogyás" is tolerálható, viszont a hs284 hangzása sokkal meggyőzőbb.

Összefogalalva: A hs500 és az se260 együtt engem nem igazán győzött meg. A designt viszont nagyon eltalálták hiba abban nincsen szerintem. Amennyire fényezik és amekkora hűtőbordát meg trafót tettek bele én valahogy többet vártam el tőle. Van benne anyag rendesen, igazi torony amiben a komponensek mélysége egyenlő nem utolsósorban ráfér egy igazi lemezjátszó is, de azért vannak részletek amik nekem kicsit "ahogy esik ugy puffanik" érzést keltenek. Nem mondom hogy rossz mert sok mai hulladéknak odaver 30év után is, és nem szivesen válnék meg töle. Akinek van becsülje meg és örüljön, hogy megalkothatja vele a saját véleményét. A videotonosoknak sem kell szégyenkezniük én is megmaradok a mindennapokra a dc2580nál és a yamahánál meg a távirányítónál.

Megszabadultam a hs500asoktól. A mélynyomói "LA"-sok voltak. Viszont kiderült, hogy léteznek olyan dobozok, amikben "LB"-s van. Elölről persze ugyanúgy néznek ki, csak hogy ne legyen egyszerű. Hátulról pedig van különbség és ez a mágnes. Az "LB"-sen feleakkora vastag, viszont jóval nagyobb az átmérője és az anyaga is más. Úgyhogy adtam egy lehetőséget a toronynak egy pár 501-es formájában, amikben "LB"-s hangszóró van. A két doboz méretre ugyanakkora. Az 501esben két közép hangszóró is van de ez különösebben nem mozgat. Ami még emlitésre méltó az hogy a váltó kisebb panelon foglal helyet és a dobozban van némi csillapítóanyag is. Összehasonlitottam hogy hogyan szólna ha egy középhagszóró helyére valami cső kerül, mert sokat látni akik bass reflex csővesitik és mondják hogy jó. Nyugodtan kijelenthetem hogy nagyon nem jó. Legalábbis a hibridperemes gyárival biztos nem. Ahogy a doboz zártsága megszünik, ugy szünik meg az igazi dübörgés is. A lényeg: Az SE 260 az "LB"-s hangszórókkal sokkal jobban szól, szerintem egy ilyen 501 essel meglehet barátkozni. De el tudom képzelni hogy 500-asból is lehet olyan ami ilyen nagyobb mágnessel van szerelve.

A rendszert az utóbbi időben elég gyakran szaggattam a maximumon. Észrevettem a két oldal szabályzása nem egyenletes. Gondoltam a potival van a baj, és valószinüleg az egyik futó rész elmozdulhatott a másikhoz képest az évek alatt, és ez okozza az eltérést. Eleinte nem nagyon mozgatott a dolog, mert balanszal be lehetett lőni egyformára, de aztán ugy döntötttem a végére járok. Szétszedtem a potit és az egyik gyűrű amin a rugós rész fut be volt feketedve. Mondom ezt gyorsan felpolirozom aztán mehet tovább. Ment tovább de az eltérés ugyanugy megmaradt. Aztán szétszedtem újra, és akkor láttam hogy az ellenállásréteg az egyik oldalon lekopott.  Gondoltam bekötöm forditva mert a végső állásban ugyse sokat tekergették, de ez snassz megoldás. Vagy kicserélem, de nem jó akármilyen a fiziológia miatt. Körbejártam a boltokat meg a szerelőket hátha. Jöttek a szövegek hogy nem érdemes fogalkozni vele stb sőt volt olyan aki azt mondta nem számít mert a fiziolgiát észre se lehet venni. Ezzel betelt a pohár és hazamentem, mert van nekem valami középkivezetéses alps potim végső esetre, még régről egy nagy akai magnóból. Működött hálistennek a fizilógiával együtt. Kellett egy hosszitó tengelyt csináltatni hozzá, aztán ugy visszarakni. Miután ez elkészült ujra beépitettem most már a recézővel együtt, amire a védelem bekapcsolt. Nem értettem mitöl van mert elötte ment. Megnéztem a biztositékokat, egyik se volt szakadt. Rámértem a kimenetekre még a védelem elött de nem volt rajta táp. Itt már gyanus volt hogy ez valami fals "riasztás" lehet igy kivettem a védelem paneljábol a biztositékot amivel szólt. A védelem panelján egy kondenzátor bezárlatosodott, ennek a cseréjével megint működik. Az erősitőhöz eddig még nem kellett hozzányulni de most ez is megkapta a generált. 2007-ben cseréltem ki a kondenzátorokat a tunerban, és 7 év után 2014-ben megint elhangolódott használat közben. Többször még az érintős rész is teljesen leállt, ilyenkor kézzel tudtam csak hangolni. Néztem a netet, és rájöttem hogy nem vagyok egyedül a hibával. A tca530 elkezdett nyűglődni. Az enyémben is. Sebaj, mert találtam itthon egy cseredarabot, aminek forrasztatlan lábai voltak. Vagy nem volt felhasználva még soha, de az is lehet hogy foglalatból lett kitermelve. Csere után ugyanúgy elhangolódott. Ez az IC manapság már régészeti lelet, de létezik egy kapcsolás amivel ki lehet váltani. Lényegében egy öcsipanelról van szó, amin csak "lakossági" alkatrészek vannak. Sokan dicsérték úgyhogy én is megépítettem. Változtatnom kellett 4 ellenálláson, a hangolófeszt pedig a skálához kellett igazítani. Nagyon jól működik, beállítom EGYSZER és kész. AFC nélkül is jól tart, de anélkül nehéz ráállni a sztereóra. Az AFC-t bekapcsolva aztán beáll a mutató középre mint a CÖVEK alig lehet kitéríteni és megjön a sztereó is. Az eredeti TCA valamivel lassabban reagált a változásokra hangolás közben, talán ezért volt könnyebb vele AFC nélkül sztereózni. A kiváltó kapcsolás szerintem úgy jó ahogy van, sok nyugati tuneron eleve nem volt monó/sztereó váltó csak AFC, amivel automatikusan vagy megjött a sztereó vagy nem. A panelt a TCA530 kivezetéseinek figyelembevételével készítettem úgy hogy mindkét oldalról beköthető legyen a huzalozás kereszteződése nélkül. Mindezt úgy hogy az alkatrészek a lehető legsűrűbb helyre elférjenek. A melegedő zener diódát pedig a panel szélére tettem így fűti a legkevésbé a többi alkatrészt. Egyébként az évek alatt valamikor a középhullám is megnémult a tunerban, csak a rövidhullám működött. Nem nagyon használtam az AM-et de mivel már szét volt szedve gondoltam kipróbálom mit mutat. Át kellett forrasztgatni a kapcsolók környékét. Most újra 100%-ban működik a tuner, sőt szerintem jobb mint újan volt. Az egyik HS501-ben pedig nemrég elszakadtak a mélyek bevezetőszálai, a másikban pedig kontakthibás lett a magas. Ezek is meg lesznek oldva, az új bevezetőszálak már megvannak. Ma (20180907) az egyik oldal teljesen megbolondult búgásos zajok léptek fel, a membrán összevissza lengett ki be. Nyilvánvaló volt hogy valami elszállt. Szétszedtem a gépet a rossz csatornára ráeresztettem a jó előfokot. A hiba nem szűnt meg szóval a két előfok jó, valami a végfokkal lesz. Már kimértem a panelon szinte mindent, de hibát nem találtam. 2 nap után már nem volt több ötletem rámértem a tápokra. A +40-40V helyett +40-30V volt meg. Ezzel kellett volna kezdeni... Bedrótoztam egy kondit a -30V-os részre és örültem hogy helyreállt a rend. Az egyik kék MM kondi 37 év után úgy döntött nem pufferel tovább. Jobban megnézve őket mindegyiken már lehetett látni a duzzadást és a folyadékkicsapódást. Ezelőtti szétszedéskor még szemre teljesen jó állapotban voltak, a kort leszámítva semmi nem indokolta a cserét. Mind a 4-et kivettem és mikor lekerültek a pántok akkor vettem csak észre hogy amelyik teljesen rossz volt az már ki is lyukadt... Hát ilyet még nem láttam. Kapott 6800uF 50V kondikat most azzal megy tovább, és ha már szét volt szedve a gép egyúttal a relék érintkezőit is felpolíroztam.

Pict4776_.JPG Pict4768_retronom.JPG Pict6213_.JPG orion.jpg se260_alpspoti.JPG Pict4781_.jpg montage.JPG sm250_alps.JPG
ÁDY képe

Nem vagyok egy elektronikai guru,
de nem túl korai ez a 1956-os dátum???

Teljesen jogos, kijavitottam.

Helló!

Keresztszüleimnek is van egy ugyan ilyen HIFI tornyuk fa kerettel kazetta illetve bakelitlemez tartóvalegybeépítve! Csodás darab!Ott az elrendezés másképpen áll...
-Kazettalejátszó rész felül
-Rádió rész középen
-Erősítő rész pedig alul található!
És a gombok nem feketék hanem azok is ezüstös króm gombok!
Ő a HIFI-t kompletten kapta tehát ebben az elrendezésbe ahogy írtam és fa kerettel és két kb.80cm magas 25cm széles hangszóró párral kapta!
Csodás hangzás remek kivitelezés!

Ezt a berendezést valóban nem dum dum, hupp, hupp tipusu zenére találták ki. Mentségükre szóljon, akkor még ez a fajta zene nem volt feltalálva. Erre inkább kemény JBL-es hangzás felelne meg. Egy akkori szinten és árban kiváló erősitő, sokak szerint kiváló tuner, bár a mai rengeteg állomáshoz már nem felel annyira meg, egy közepeske kazettás magnó. A lemezjátszója ha jól emlékszem, valami más tipus volt. Azért ne felejtsük, ugyan a basszus "testet, a magasak "életet", de a lebecsült és talán mindháromnál fontosabb középtartomány "jelenlétet", mármint az élő zene a szobában való jelenlétét biztositja.Dübörgő mélyeket, sikoltó magasakat viszonylag könnyű előállitani, de egy simán folytonos, lágy és mégis határozott középtartományt annál nehezebb! Az igazi, élő zene meg jórészt arra épül!

Azt azért kétlem,hogy nem volt ilyen müfaj.Lehet nem hallott inkább rola.80as években KOTO-ra,Vangelis-ra,Jean Michell Jarra-ra,és a további külföldi előadokra nöttem fel.Azokban meg aztán van mély!Autohifin a legjobb hallgatni.Mai napig is Tuning Showkon szokták ezeknek az előadoknak a számait döngetni,neves hangtechnikákon,amik a 80-as évekből valók.Az Omega,Karthago,Neoton stb más az biztos.

Vangelis és Jarre miért dumdum-tufftuff? Egyébként full kollekcióm van mindkettőtől, tehát azt mondhatom ismerem a munkásságukat. Koto azért más múfaj, inkább italo disco. De a lényeg, az igazi hifi hangzást NEM az elsőprő mélyek is sikitó magasak, hanem egy folyamatosan egyenletes hangzás jellemzi. Ha valaki azt irja jól SZÓLNAK a hangfalai, az szinte azt jelenti, hogy nem jól szólnak. Az a jó hangfal, ami nem is érezteti a jelenlétét. A zene betölti a szobát, szinte holografikus tere van, nem csak jobb és bal,nem a hangfalakból jön a hang hanem előre-hátra-fel és le, túlnyúlik a szélső hangfalon. Ehhez pedig nem dübörgő álmélyekre és sikitó középmagasokra, hanem többek között egy nagyon egyenletes középtartományra van szükség. Én is szoktam hallgatni autóban gyakran, de annak a valódi hangzáshűséghez nem sok köze van bármennyire is bummog és sikit. A tuningsóknak sincs köze az eredeti értelemben vett hifihez. A lényeg, nem hozzáadni hanem reprodukálni a zenét. 1ooo wattal szétcseszetni a fülünket egy autóban, hát nem is tudom, a tetejébe nemcsak a fülre egészságtelen, hanemk piszokul balesetveszélyes is. Türkmén Basi, ha jól emlékszem a nevére, betiltattatta az autórádiózást országában, ami persze erős tulzás.

NGA képe

Kedves xdj!

Minden szavad szentirás! Koto az italo és a space disco keveréke, mindegyikbe beletartozik.

JMJ és Vangelis mellett a nagy harmadik, az örök kedvencem volt Kitaro. A Silk Road megvan eredeti dupla LP-n, hihetetlen nagy mű!

Én tuning showkat irtam.Ahol direkt erre a célra csinálnak hangtechnikát bemutatoautokba,de ott is általában 3 utas rendszerek vannak kiépitve,nem csak a mély.Minél tisztább legyen a hangzás!
A tufftuff zene is kialakult valamiből,nem csak ugy jött az égből.Mai napig szintetizátoros zenét hallgatok modern formában(trance)!

Nagyon két malomban őrölünk. Bármilyen meglepő, de tudom mi az a tuningshow csak én igy szeretem irni, annak ellenére, hogy még meglepőbb módon tudok ángliusul. Tudom mi az elektronikus zene, tudom hogy Vangelis a hatvanas évek elején kezdte zenei pályáját és a kocsimban 3 utas Magnat van, bár szuperigénytelen öreges módon csak 2o centisek...Az amit a köznyelv tufftuffnak nevez, a kilencvenes évek során alakult ki, alapjában disc jockeyk alakitották ki a végtelen hosszuságó raveokon és bár rengeteg allfaja van, a techno zenék csoportjába sorolandó mindegyik. És hogy miért tufftuff? Amikor a lesötétitett Audi benne a 4 alig kivehető kopasszal elmegy előttünk csak annyit hallunk hogy 13o-as ütemben hupphupp tufftuff, amitől berezonál a kocsijuk. A durvább változat, ha a narkós szomszéd műveli hetente háromszor virradatig, mint nálunk. Jarre, Vangelis és a rave, mert hogy elektronikus mindkettő? Akkor a Bécsi Filharmonikusok és Rácz Aladár népi zenekara is ugyanaz, mert mindkettőben van hegedű...Na de eltérünk a tárgytól. Az, amiről én meg NGA meg még páran beszélünk, az a magas hangzáshűség, mondjuk audiofil irányzat, aminek nem a mélyek és magasak, hanem annál több jelenti a lényegét. De ilyen marhaságon nem fogunk összeveszni tán?

Üdv!
Én amikor több pézem volt,
akkor elkezdtem gyüjteni,van egy ritka szonü rádiótunerem,
kellene hozzá a többi alkatrész!Plusz: Hányas HS-hangszórót
adták ehhez akkoriban?HS500?700?280???
lesz majd egy weblapom ahova kirakom hogy (álláson kivül,mert azt is) mit keresek,és miylen gyönyörü gyüjteményem van most összezsúfolva.itt lesz e': www.bala.hu Nem kereskedelmi jellegü,havi 2500at fizetek rá!Az oldal fenntartására ugyanis...

Üdv! Fogalmam nincs. Amikor ezek kijöttek én akkor még meg se születtem, maximum tervben voltam csak. De talán az 500-ast adták hozzá. 700ast eddig még csak képen láttam.

naemmekki képe

Légy üdvözölve Mecatron uram! A hosszú témabevezető rendkívül őszintére sikerült és meg kell mondjam, hogy nem kis mértékben egyet is értek. Nekem is van egy valahonnan megörökölt SE-260-asom, amiről miután leírtam a tapasztalataimat, mindjárt nekem is támadtak néhányan, hogy pl. vigyem szerelőhöz... egyébként pedig nem értek én semmihez... A készülék mérete valóban többet sejtet, mint amire valóban képes. Hangerőt csak négy ohmon lehet kicsalni, nyolc ohmon elvesznek a Wattok. Az erősítő  mélyhangzásához csak a jobb minőségű és méretesebb dobozokon lehet hozzájutni. Emellett van alapsistergése, kismértékű brummja, a lemezjátszó pedig kifejezetten halkan szól. Nyilván, a tapasztalataimat összehasonlítások alapján szereztem meg, még úgy is, hogy lakásom egyik szobáját "stúdióként" rendeztem be átkapcsolható hangdobozokkal, erősítőkkel. Én ezt hallottam ki belőle....

Ettől függetlenül, imádom, szeretem és büszke vagyok rá. Korábbi fórumokon is úgy vélekedtem, hogy többek között azért is szeressük, mert magyar. Egy olyan gyár terméke ahol mérnökök, műszerészek összeszedték tudásukat és előállítottak valamit. Ilyeneket.... nem csúcshifit, de hazai hifit. Ma örülnénk, ha termelne, ha munkalehetőséget adna és lesöpörné ezt a temérdek csájna vacakot a pultokról. 

Üdv mindenkinek!
Nem akarok felelőtlenül írogatni és vitát kerekíteni,de nekem úgy sejlik hogy az s-260 nagyon "hajaz" egy régi pioneer erősítőre,úgy mint az orion hs 500-501-es dobozok is,azzal az eltéréssel hogy a pio-k basszreflexek voltak.
Az említett erősítőt csak képeken láttam ezért írtam hogy nem vagyok meggyőződve,viszont a hangfalakat saját szememmel láttam,testközelből.
"fehér" magas,"fehér" dóm közép,harmincas mély és a basszreflex cső elől a középhangszóróval egy vonalban-a másik oldalon szimmetrikusan volt elhelyezve.
Üdv: panblue

Üdv naemmekki! 8-ohmon tényleg elvesznek a wattok ezt a dc2580-nál én is tapasztaltam. Pedig ügyeltem a hangfalak polaritására, mert az nagyon befolyásolja a mély hangokat. Volt alkalmam kipróbálni a felsoroltakon kivül egy 40 cm-es 4 ohmos Pioneer mélynyomóval is aminek kazánlemezes minta van a membránján. A tipusát pontosan nem tudom, de autóba való. Szétszedtük vele a helyet. Ugyhogy a mélyhangok kicsalogatásához szerintem is a nagyobb dobozok alkalmasak.  Ez a pioneer bebizonyitotta nekem, hogy az erősítő bizony sok a hs501 számára, és ebből adódóan az 500-al és az 511-el is hasonló lehet a helyzet.

Nem kel ezt az erősítőt annyira leszólni gyerekek! Mint minden hazai terméknek, ennek is megvannak az Achilles sarkai! Ezt pedig úgy hívják: előerősítők. A végfok jól beállítva nem rossz, kár lenne piszkálni!
Én sokáig próbáltam toldozgatni-foltozgatni az előerősítőt. Ebből ered ugyan is a 0 hangerőnél tapasztalható sistergés is (többek között). Továbbá van még egy "kis" hibája: Mikor a végfok el kezdene "élni", ez a drága kis áramkör már el kezdi vágni a jel negatív élét. Nos ettől keletkeznek ám igazi szúrós magasak!
Ezt megelégelve fogtam, és kivágtam az egészet ahová való. (El is adtam valami "HiFi szakértőnek" jó pénzért) Csináltam bele egy jó kis műveleti erősítős egyszerű előerősítőt OPA37-tel. A hangszín szabályzót pedig egy hangfrekis wobblerrel lőttem be.
A puffereket kicseréltem 15000uF 40V-os kondikra, mert ezek felett is eljárt az idő... Így szépen ki jön belőle a 20Hz is 80W/4Ohm teljesítménnyel. Továbbá a védelem panelt is egy kicsit kipofoztam azzal az extrával, ha zárlat van, némítja a bemeneteket. (Bár erre semmi szükség)
A lemezjétszó korrektornak pedig a Grundig R35 korrektotát hoztam össze. Mivel az is uA739-cel működik. Ezzel teljesen más lett a hangja. Szerintem ez az erősítő így már teljesen szalonképes lett.

Orion


Orion & Videoton
Akkor és Most
Orion embléma
Találat: 2
Orion embléma matrica
Ismeretlen évjárat
Orion és Videoton jelvények
Ismeretlen évjárat
Orion falinaptár
Ismeretlen évjárat
Orion hangfal
1980-1989
Orion hangfalak
Találat: 3
Orion hirdetés
Találat: 4
Orion hőpalack
Találat: 2
Orion HS 20 ...
Találat: 2
Orion HS 200
1980-1989
Orion hs 500
1980-1989
Orion HS 500
1980-1989
Hi-FI