Zamat pótkávé


Zamat pótkávé

Ez volt a kettő közül az egyik kávémárka az 50-es években (a másik a Családi kávépótló volt), a korábbi Franck kávét váltotta fel (ez utóbbi az államosítással, a 40-es évek legvégén megszünt). Nagyanyám ebből (az általa továbbra is "frankkávénak" nevezett pótkávéból) készítette a tejeskávét, amelybe kenyeret aprított és levesként kanállal ettük reggelire. Igazi babkávét  a szüleim és nagyszüleim sohasem ittak, de nem is volt kapható a falusi boltokban. Talán a hatvanas évek elején jelent meg a boltokban kis kiszerelésben a pörkölt szemeskávé. De ilyet csak nagy ünnepkre főztek. Én a pótkávét nagyon szeretem a mai napig.  Ma is kaphatók egyébként Zamat, Cikória és Családi kávék (persze a csomagolás már teljesen megváltozott) és ízben sem különböznek a régitől

Volt egy olyan fajta is, amit hosszú pirosas papirhengerben árultak és benne kb 3cm-es pótkávé tabletták voltak, a hatvanas években még létezett. A fenti pótkávé cikóriából készült, de volt maláta is.  A tejeskávéba apritott kenyeret a mai napig szeretem, feleségem legnagyobb bánatára.

Az szerintem még Franck kávé volt (régebben találtam egy képet erről, de  nem tudom ide feltenni). Piros hengerben és a Franck felirat alatt egy fehér tekerős kávédaráló emblémájával Az ötvenes években pedig ezt a márkát már ki kellett vonni a forgalomból, lévén a Franck egy német márka és nálunk ugye a "kávéipart" is államosították. Én csak a Családira és a Zamatra emlékszem már. 

Babkávé pedig csak az 50-es évek legvégén, 60-as éve elején jelent meg a boltban, volt pörkölt és nyerskávé is (ez utóbbit kimérve árulták, a pörkölt kávé már kicsomagolva volt)

Teára nem emlékszem az ötvenes évekből, a Compack tea ekkor még nem létezett. Mi hársfavirágot gyűjtöttünk és abból főztünk teát.

kosbor képe

emlékszem a Zamat kávéra, meg a piros hengeresre is. A cikória nagyon egészséges, többek között a hasnyálmirigyet erősíti (ezért cukorbetegeknek is kiváló).

Katonakoromban nyáron sátortáborban volt a kiképzésünk (Szentkirályszabadján) Utána felkerültünk a századokhoz a laktanyába. Első reggel mi kopaszok nem ihattunk teát, vagy kakaót, hanem cikóriakávét mértek ki (félliteres műanyagpoharakban) Ott bivalytejnek hívták. Majdnem mindenki kiöntötte, alig itta meg valaki. Van egy olyan szólásmondás: Megitta a fekete levest :-)

A Zamat pótkávéval rátaláltam kedves gyermekkori ízre. Nagyon örülök neki, cukorbeteg vagyok, és ezt nyugodtan ihatom, de csak 100% cikóriát, a gabona keveréket már nem.
Kata