Super 8 Design
A Nemzetközi Super 8 mm fesztiválok megnyitója mindig valami jó show-t szokott ígérni és ebben az évben sem akartam elmulasztani. Néhány perccel a megnyitó előtt még titokzatos készülődés, majd jött a nagy meglepetés.
A nyitó-performansz 3 részből állt, amiből az első tételt emelném ki, mert a többiben inkább a zene dominált. Divatjamúlt?, így szólt a kezdő rész elnevezése és valami divatbemutatót sejtett a szórólap.
Egy felépített kifutó fogadta nézőket, egy csomó vászonnal. James Bond-os zenével indítottak és árnyjátékszerűen megjelentek a Bondos lányok. Kezükben stílusosan Super 8 mm-es kamerákkal.
A hölgyek zene ütemére különböző mostmegvagyésfelveszlek pózokat produkáltak, szinte filmbe illő eredetiséggel.
A villózó beállások után elindult a divatbemutató, ahol nem a ruhák voltak a főszereplők (pedig az se volt utolsó), hanem a kamerák. Röpke 10 perc alatt felvonultattak vagy 20-30 kamerát. Orosz, német, japán, francia dizájn. Kicsi, nagy, cuki és profi gépek. Szögletes, kerekded és erotikus kamerák és lányok.
Közben a két műsorvezető egymás kezéből tépkedte a mikrofont, hogy elmondják a látottak részleteit. Zumos, teljesen automata, kistáskában elfér és hogy hogyan harmonizálnak a lányok ruháihoz a hetvenes, nyolcvanas évekbeli gépek.
A lányok modellekhez illő profizmussal nyomták a bemutatót, mind külön egyéniségként igazodva a gép formavilágához. A háttérben amatőr 8 mm-es filmrészletek tovább növelték a katarzis. A végén ismét egy Bondos árnyjátékkal zárult a rész és a közönség kemény tapssal jutalmazta a Super 8-as Akrobatacsoport előadását.
Bevallom elég jól ismerem a szervezőket és a tavalyi előadásukat is végig néztem, de mint operatőr. Ebben az évben elhatároztam nem viszek kamerát, hogy élvezhessem az előadásukat. Jól döntöttem. Nem kellett figyelnem a beállításokra, mit vegyek vagy mit nem, hanem csak néztem a dolgot. Nem is akartam írni a performansz-show-ról, de egy fotós barátom kisegített a képeivel (köszönet érte) és remélem ezekkel ide lehet egy kicsit varázsolni a hangulatot.
Fotók: Meisner Miklós
- retronóm blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Az itt látható fotókat Meisner Miklós válogatta, és "ragasztotta" egybe?
Ő készítette a fotókat, de nem teljesen értem a kérdést.
Akkor pontosítok.
A fotós válogatta ki, hogy melyik kép jelenjen meg?
A fotós csinált két képből egyet több esetben is?
Nem. Ő a fotókat készítette.
Jó retrós tartalmú ez az összeállítás.
Nem is tudtam, hogy a super 8-nak még ilyen aktív élete van. De most megtaláltam a programját is ennek a VIII. Nemzetközi Super 8 mm Fesztiválnak (Szeged, 2009. szeptember 9-13.)
Pár éve vettem(2018) egy ilyen kamerát.A márkája Canon volt. De nem sikerült filmet szereznem bele.Így eladtam...