Épül a Kacsoh Pongrác úti felüljáró Róbert Károly körúti szakasza


Forrás: 
saját
Épül a Kacsoh Pongrác úti felüljáró Róbert Károly körúti szakasza

Nem vagyok benne teljesen biztos, de úgy rémlik, valamikor a 80-as évek táján épült.

Mint olyan "vén" ember, aki a '70-es években heti rendszerességgel járt errefelé, hadd javítsalak ki, ugyanis ez az "ős" felűljáró -asszem- '68 tájékán épült, kiváltva ezzel a már akkor is tragikomikus szintbeli -sorompós- átjárót. Ha jól megfigyeled a képet, akkor láthatsz rajta egy IK 180-ast -valószínűleg 55-ös viszonylat, de lehet akár 32-es is-, mely a '70-es évek közepétől már nem volt "hadrendben" a "nemes" békávénál, tehát ez is azt bizonyítja, hogy ez a kép valamikor a '70-es évek elejéről származik. Én még arra is emlékszem, hogy a felűljáró egyik közvill lámpájára,annak peremére rá volt erősítve egy -talán- PVC csík, valószínűleg azért, hogy a lámpa -hisz ezekben 400W-os HgLi égők voltak- ne vakítsa el az alatta áthaladó vonatok masinisztáinak szemét! Abban viszont igazad van, hogy a felűljárót kb '82 tájékán átépítették, bővítették, hogy egyrészt helyet kapjon az 1-es tuja vágánya, másrészt plusz 1-1 forgalmi sáv, hisz akkorra már kaotikus állapotok álltak fenn errefelé, ráadásúl elkészült az M3-as, melyet -hál' Istennek- nem a Városligeten keresztül nyomattak be egészen a Hősök Teréig, hanem nagy részben a Robi K. Krt és a Hungária Krt felé, melyek útvonalak azután hosszú évekig az M0-ás szerepét látták el, köszönhetően az akkori elvtársak nagyfokú debilitásának, akik annyira nem láttak az orruknál tovább, hogy pl. a Lágymányosi Híd csak '96-ra, de az M0-ás M5 és M1 közti szakasza is csak '95-re lett kész.

Üdv:

gyurmaúr

Morvay László képe

Úgy tudom a teljesen elkészült felüljárót 1971-ben adták át a forgalomnak.