Ajánló

LEGO füzet


LEGO füzet

Amikor még a lego-ért napokat kellett sorbanállni a Triál boltok elõtt. Persze, ha volt valami jó kis összeköttetés, akkor könnyebben ment ez is.

Ez nekem is megvolt/megvan!

Attól különleges,hogy egy minifigura-pár történetén keresztül mutatja be a Legoland város/űr/vár témák kombinációit,őket annak idején a hasukon/hátukon lévő matrica alapján csak "Csíkos és Pöttyös"- nek
neveztem el, valójában Bill & Mary nevet kapták az alkotóktól :-)

A másik különlegesség - ilyen melléklettel építőköny jelent meg később is - a közepén lévő 2x A5 oldalnyi Lego-matrica. Ezekkel abszolút "gyárivá" lehetett tenni pl. a más készletek elemeiből összerakott tűzoltót vagy rendőrkocsit. Jópár matrica pedig későbbi készletekben jelent meg, pl. a szemolvasótáblát a '80-as 6364-es orvosi rendelőnél, a tűzoltóság-cégért pedig a '81-es 6372-es tűzoltó-laktanyánál vetették be.
A magyar hiánygazdaság miatt olyan paradox helyzetek alakultak ki, hogy pl. az orvosi rendelőmből már régen elveszett ez a matrica, mikor ezt a '79-es füzetet árulták/kaptam, így abból pótolhattam! :-)

Sorbanállás biztos volt az enyémnél is, drága nyugodjék nagymamám vette nekem anno Mikulásra, ő nem sajnálta az energiát ilyesmire...
Anyira nem,hogy másnap még vissza is ment balhézni, uis az ajándékbontásnál csalódottan konstatáltam, hogy a lényeg (ti: a matricák) hiányzik abból a példányból...(szerencsére sikerült becserélni egy hibátlanra másnap, így tényleg felhőtlenül élvezhettem
évekig belőle az építést)

'85 körül adtak ki még egy hasonlót, abban már fólia-alapú matricaszett volt és értelemszerűen a '80 és '84 közötti készletekre épült, pl. a paneles szürke várakra.
Ez már nem Legoland volt, nem is volt benne történet, belekeverték az alapkészleteket is, ezért sok olyan dolog van benne, ami léptékben vagy részletgazdagságban elüt a Legoland-től. A legutolsó oldalakon pl. vastag kezdő elemekből, vár-témából és űrhajókból épített összevisszaságokat mutatnak be, "jóízlésű Legoland-rajongóként" ezt
kihagytam már akkor is... :-)

Hát ez szép! Ez nekem is megvan! :)
Meg 1-2 a másik füzetekből...
Úgy látom az előttem szóló is régi motoros, és van némi tárgyi tudása a témához!
Én nagyon imádtam legózni, szüleim attól féltek, hogy elkopik az újjam vége, ahogy túrtam a dobozban egy-egy darab után kutatva... :) Gondolom ez nálatok is ismerős... :)
A mai lego meg... :( Hát elég gagyi... Nagyjából pont azt az egy darabot lehet összerakni belőle ami a dobozon van, aztán jónapot... Ez lesz amikor a profit érdekében az ember elfelejti, hogy mi is tette naggyá... Állítólag most nem megy túl jól a lego cégnek, bár lehet, hogy tévedek...
Azért ezek jó emlékek. :)
Daddy

Üdv Daddy!

Örülök, hogy rajtam kívül más is olvassa a hsz-omat! :-)
Köszi az L-ismerést, valóban - Pandacsöki Boborjánnal szólva - "hosszasan tanulmányozottam az ide vonatkozó szakirodalmat :-) - ,mondjuk speciel ezekre a matricás füzetekre fejből emlékeztem.
Anno én is keményen űztem az ipart, közel sem volt meg minden készlet,amire vágytam, de a meglévőket jól hasznosítottam. Nálunk egyszerűen csak meghülyültek a szüleim a csörgéstől, illetve szerintem titokban aggódhattak
is amiatt, hogy ennyire rá vagyok kattanva :-)
(Titkos vágyam volt, hogy Legokészlet-tervező legyek :-)
Utólag arra jöttem rá, hogy a titok az elemkészlet ismerete volt, hiába van meg még mindig a gyerekkori cucc a tesóméval kiegészítve mutternál, már nem öröm építeni belőle, mivel nem emlékszem miket is tartalmaz, arra meg pláne nem, hogy ebből mennyi van eltörve vagy elveszve :-(
Ezért is már '98 körül, az első netes keresgéléseknél beindult inkább a Lego-történeti nyomozás, eleinte semmi érdekes, aztán később a Brickshelf.com-ra akadva "átszakadt a gát" :-)
Először is időrendbe kerültek a készletek, 15-20 év után azért már kevertem őket. Majd az építő-ismertetőket az évenkénti elem-újdonságokon át tanulmányozva rádöbbentem, mennyire másképp mentek akkoriban a dolgok :-(
Maradva a Legoland-nél, szerintem a csúcs az 1985-ös "Repülőtér és vidéke" kollekció, amihez kifejlesztettek jópár speciális elemet, de ezek jó részét már abban az évben is ötletesen kombinálták máshol. Aztán '86-ban szinte ugyanezekből az elemekből plusz némi tematikai újdonsággal hihetetlen jó dolgokat csináltak (Lovas-témájú készletek, dzsipek utánfutókkal, motorcsónak ,stb...)
A mai készletek elemek és kombináció szempontjából szerintem is siralmasak. Igazából a Lego
nagy ötlete (ti: "Minden napra új játék"- mármint ugyanaz szétszedve és összerakva) a '80-as években nagy sikert hozott, de ahogy a világ az eldobható szarok felé ment el, úgy kiderült róla, hogy tulajdonképpen öngól volt...
És beindult egy öngerjesztő folyamat, elkezdtek kevésbé kombinálható, újabb eladásokra serkentő dolgokat fejlesztgetni, amitől újabb tömegek fordultak el tőlük, illetve visszatértek a felmenőik által 15-20 év alatt felhalmozott és remekül kombinálható "őslegók" felé.
Olyanokról ne is beszéljünk, hogy pl. az "új, bővített színpaletta"-t valahogy úgy "sikerült" megalkotniuk, hogy bár valóban bővültek a színek, de a korábbi alapszínek épp az új skála mondjuk világos és sötét tónusai közül egyikkel sem stimmelnek :-(
Sikerült is pár éve csődközelbe kerülniük, most állítólag fellendülés van, ez úgy tudom leginkább annak köszönhető ,hogy egyrészt orrba-szájba jönnek a "legosított mozihősök" , másrészt valahogy a Bionicle nevű csihi-puhi témájú sorozattal sikerült betalálni a mai gyerekek - sajnos nem túl bonyolult - lelkivilágába... :-(

Köszi, ha olvassátok, az esetleges hozzászóló egy mailt is küldhetne majd annakidején :-p

Gotha képe

Így negyven felé járva is mennyi minden eszembe jutott... öcsémmel az első, (talán összesen 10 darabos) versenyautónkat (6609) 82 körül kaptuk. kb 4 féle autót lehetett belőle építeni. mondanom sem kell, mihelyt egyikünk felépített egyet, másikunk máris elkezdte átalakítani. ugyanekkor találkoztunk nyugatról "behozott" legóval is, és elámultunk mekkora elemválasztékkal gyártják. Abban a figurák még nem voltak mozgathatóak! aztán pár év múlva itthon is elérhetővé váltak az egyes legoland szériák, és fantáziánk nem szabott határt semminek. Szinte minden "videófilmet" lemodelleztünk, a történeteknek sosem volt vége. Akkoriban (most is) aranyárban mérték a legot, ezért sokszor kevertük más építőkkel is, amik a piacon megfordultak. Így volt: Pebe, Megabloks, Le-Co, fakocka, meg fene tudja még mik. (Erről eszembe jut az E.T., amikor számológépekből, vonalzókból építenek az asztalon a srácok...hasonlóan kevertük mi is).
Nekem furcsának tűnt akkor is hogy a házaknak nem volt hátulja, csak eleje, úgyhogy mindíg építettünk hátulját is az épületeknek. Aztán évek múlva, az elektromos, lcd-s játékok megjelenésével a legók is egy nagy zacskóba kerültek, és egyre ritkábban kerültek elő. Sokszor váltak a kis alkatrészek a porszívó martalékává is. Azért a nagyja még ma is megvan.

Akit esetleg jobban érdekel a téma egyszer találtam egy részletes oldalt, belinkelem: Talán minden építő benne van, főleg a régiek...
Íme: http://www.hccamsterdam.nl/brickfactory/year/index.htm
ui: felül a sárga csíkban lehet az évszámot megadni!!!

Sajnos igazad van abban, hogy újabb olyan legók jönnek, amik tök szokatlanok az idősebb korosztálynak, beleszámítva engem is (25 éves vagyok)
Jött a Bionicle, a filmforgatós lego hűdenagyonhíres színészekkel, és jöttek az új figurák mérges, gonosz arcokkal. ÁÁÁÁH! A Duplo nyuszi emblémája megváltozott. (Volt egy ilyen kulcstartóm nagyon régen.)
A gyerekek ma már nem játszanak békésen velük, inkább harcolnak a Bionicle-szörnyekkel. Eljátszák pl., hogy ezek a szörnyek megtámadják Legolandot...
Mi fog még jönni? Talán Lego Transformers?

Dr Dee képe

Már rég van olyan:-D:-D

Szia így ismeretlenként is! ;-)

 

Én 35 vagyok, és hidd el, nekem még inkább idegenek ezek az újszerű dolgok.

Pl. soha fel nem tűnt, hogy unalmas lenne az "egyenfej" a figuráknál.

A másik, hogy annakidején gyerekként teljesen megfelelt, sőt valami kifejezett bájt és nyugalmat árasztott mondjuk a Legoland "statikus" világa. Semmi hiányérzetem nem volt amiatt sem, hogy a figurák nem ölik egymást halomra meg fegyverkeznek.

Ha valami változatosságra vágytam, építettem valami olyan kiegészítőt, ami (épp akkor) hiányzott a Legoland-ből, de ezek is abszolút "civil" dolgok voltak!

Pl. tévésfurgon (90-ben adtak ki egyet, de akkor még nem volt és faterom operatőr volt:-), aztán útfestők, taxi, templom, ilyesmik...

 

Egyébként a témaadó 6000-es építőkönyv is ilyesmiket tartalmaz és ezért is tetszett ( laponként a teljes könyv, matricával együtt ).

Fodrászat, mozi, ABC, cirkusz, malom-szálló, iskola, gyár, bútorbolt - mind jópofa és ártatlan ötletek,amelyek azóta sem készültek hivatalos készletben, a reptér meg a kikötő pedig csak 1985-ben, illetve 1991-ben jött ki!

 

A filmes dolgokat már árnyaltabban ítélném meg, konkrétan egyet én már gyerekként is hiányoltam, illetve meg is építettem emiatt. Előrebocsátom, hogy nálam azóta is"Star Wars az isten!;-)", így nem bírtam kivárni, míg méltóztatnak kiadni, meg hár nem is gondoltam, hogy erre valaha is sor kerül.

A Jedi visszatér-ből építettem meg a pajzsgenerátort az Endoron, járőr-robogókat és a birodalmi űrkompot - szerintem nagyon jó lett, legalábbis

az első körben kiadott SW-legok (1999) simán elbújhatnak mögötte! :-)

(pl. a Millennium Falcon elég szép nagy, kíváncsian vártam, milyen belső teret csináltak neki: hát nagy csalódás, szinte az egészet primitív 2 sor széles kockából kitöltötték, a vezetőfülke meg a 2 lövészállás kivételével szinte semmi nincs benne :-(