Utcai sorsjegy


sorsjegy_2.jpg

A '70-es '80-as években még sok helyen találkozhattunk ilyen utcai sorsjegy árusokkal.

Simán, spárgára fűzve lógtak az egyik végükön kilyukasztott kék vagy zöld sorsjegyek.

Maga a sorsjegy egy három részben összehajtott papírlap volt, mindkét végén lezárva és perforálva, hogy a végeket le lehessen tépni és kihajtogatni.

Ha jól emlékszem, 1 forintba került és persze jellemzően a "Nem nyert" tartalommal találkoztunk :-)

Hogy mit lehetett nyerni, azt nem tudom. Talán 5-10 forintokat? Ha valaki tudja, írja meg!

Ami megmaradt, hogy az arusok nem szerették, ha a vevő maga tépi le a jegyet. Csak kiválaszthatta a sorból és még a madzagon lévő jegyet odanyújthatta az árusnak, aki letépte helyettünk. Nekünk jutott az izgalom, hogy a jegy másik végét letéphettük és kihajtogatás után megláthattuk a nyereményt.

 

A képek a "Kismaszat és a Gézengúzok" c. filmből származnak. Köszönet az alkotóknak!

 

Utcai sorsjegy árus

melica képe

Szia! Én emlékszem ezekre a sorsjegyekre!

Kis kosárból lehetett választani, kotorászni izgulva, hogy vajon melyik lesz a nyerő.. Én úgy emlékszem, hogy barna betűkkel volt rajta a szöveg, és valóban a két végét kellett letépni, hogy szét tudjuk hajtogatni a szelvényt. Pár forintot lehetett nyerni, amiből persze újabb és újabb jegyeket vettünk! :)

Örülök, hogy felvetetted ezt a témát, szép emlékeket idéz bennem is!

Én négyforintos árra emlékszem (a totó és a lottó 3,30-ba került). Volt olyan, hogy újra húzhat, meg a 4 többszöröseit (8, 16 stb.) lehetett nyerni, ha nem tévedek. A legnagyobb nyeremény talán félmillió körül volt. Valami miatt a zalaegerszegi, Kossuth utcai ábécéhez kötődik egy emlékem, miszerint egy szerencsés nyertes a 80-as évek vége felé kivitt a bolt elé egy tálca konyakot a sorsjegyárusnak.

Ezen a linken: http://retronom.hu/node/6512

 

A BNV-n volt egy Lottózó, ahol automatából lehetett venni, ez már a 80-as években volt, és ha jól emlékszem addigra már 5 Ft volt az ára. Az automata később ugyancsak Kőbányán, a Kőrösi Csoma sétány Lottózójában volt.

A legtöbb ilyen árus egy papírvágó óllót tartott a standon, (kb 20 cm hosszú pengével) azzal vágta le a kiválasztott sorsjegyet. Valamikor a 70-es évek vége felé egyik munkatársam akart vásárolni ilyet.

Kiválasztotta a felfűzött vagy száz darab közül a szimpatikusat, el sem engedte, nehogy az árus eltévessze a nyerő szelvényt.

Így történt, hogy a nagy marha olló az ujja hegyével együtt szelte le a borítékot. Ennyi év után is emlékezetes történet!

1980-ban anyum 50 ezer Ft.ot nyert vele. Egy köteg Ady volt :)

Az akkoriban komoly pénz volt kb 1 évi átlagkereset.

 

Egyébként a fotón a Bajcsi Zsilinszky u Ó utca sarka látható.

 

Most így néz ki