em80/em84 kivezérlésmérő


Forrás: 
saját
em80/em84 kivezérlésmérő

Ebben a kompakt kivitelben nem is kivezérlésjelző, hanem inkább hangulatkeltő. Aki eddig látta mindenkinek tetszett, remélem itt se lesz másképp. Laposan szereltem az alkatrészeket hogy középen a cső a lehető legjobban érvényesüljön. 12V kell neki, ebből előállítódik az anód is így nincs szükség nagy és nehéz trafóra. Egy mozdulattal ki lehet cserélni a csövet, és a kapcsolóval átváltani a lábkiosztást attól függően hogy a "pajzs" vagy a "csík" alakú legyen. A potikkal a cső fényerejét, illetve kismértékben a munkapontot, valamint a bemenő jelet lehet állítani. Időközben találtam nagyobb hűtőbordákat a stabilizátoroknak, így valamivel jobb a hűtés és a kinézet is rendezettebb. A tekercs pedig körbe lett kerítve hogy mágnesesen árnyokolva legyen. Az em71 macskaszem egy elég ritka cső a színüveg sorozatból, ezt egy "noválosító" adapterrel sikerült működésre bírni. Viszont nem tetszett a stabilizátorok különböző bordája. Nemsokkal később egyforma bordákat komponáltam a panelra, és a fűtésen is változtattam. A 7805 és körítése helyett már egy zener diódás stabilizált táp adja a fűtést, ami a negyedik potival hajszálpontosan beállítható.

em_2.jpg em_3.jpg Pict3786.jpg Pict3788.jpg vu_v1.2_3___.jpg
Kékedi Levente képe

Pazarul néz ki. Egyszer majd én is szeretnék egy olyan csöves készüléket, amelyben varázsszemes kivezérlésjelző van. Tetszenek az ilyen készülékek nagyon. :)

Köszi. :) Ha tetszik és van némi jártasságod akkor nekiugorhatsz egynek te is. A kivmérő kapcsolása sok helyen fent van a neten. Nem az az egy délutános projekt, de nem is olyan bonyolult. A legnehezebb része a dolognak az hogy valami normális formában panelra kerüljön. Télen amikor építettem akkor ennyi hűtőborda bőven elégnek bizonyult, de most hogy jó idő van eléggé fel tud melegedni, de szerencsére nem égésig.

Tényleg pofás lett!Elismerésem érte.retropotlo

Szia!

Gratulálok! szép munka!

 

Nemsoká én is feltöltök egy SE kapcsolt csöves elő fokot.... Csövezzünk kicsit.. ha már szeretjük... miért is ne!

 

Atesz

 

 

Köszönöm mindenkinek. Csövezzünk :)

Tetszik, hogy "chopperrel" van előállítva az anódfesz! A két háború közti, meglehetősen drága autórádiókban is hasonló volt a megoldás, de mechanikus szaggatóval. Nagyon ügyes vagy :) !

Kiss Béla lászló képe

Nagyon kis pofás lett!! Kár például, hogy annak idején a gyártók nem aknázták ki az EM84/87-ben rejlő lehetőségeket. Példa erre a Grundig magnói. Ott a fenséges, 3-fejes félsávos sztereó TK47, és a későbbi, ugyancsak kiemelkedő minőségű TS/TK széria.

A varázsszem a két csatorna "átlagolt középértékét" mutatja, ami teljesen elfogadhatatlan egy sztereó rendszernél, nemhogy ilyen kiváló magnóknál. (Az Uher kitűnő sztereó gépeinél alkalmazott 1db kis műszert...) Holott könnyűszerrel megoldható lett volna eleve a független, oldalhelyes kijelzés.

Ennek ellenére ez a megoldás JELZÉSRE jó, MÉRÉSRE sajnos nem a cső karakterisztikája és a mérési hossz rövidsége miatt.

Van egy SABA sztereó rádióm, ahol a sztereóvétel-kijelzést is maga a varázzsem intézi egy, a fénycsík melletti külön kis aktív négyzettel. Ez a cső igen ritka: EMM803-jelű.

 

Nemsoká összegyűjtök egy csokorra való spéci kivezérlésmérőt ami idehaza van, és sorban feltöltöm őket. Lesz monó (MPE141) és sztereó (MPK149) tükörreflexiós fénymutaós kivezérlésmérő is régi BEAG FIT stúdió-keverőasztalokból, kvadrofón goniométer-előtét oszcilloszkóphoz, stb...

Mostanában semmire sincs időm. Egy kapcsiolási rajz, esetleg NYÁK-terv lenne a műszeredhez kolléga?

Köszi szépen neked is meg az előtted szólóknak is. Nehéz lenne jelölni az egységet főleg az EM80-asnál az már biztos. Érdekes az EMM803, soha nem hallottam róla még. Nekem az ismertebb típusokon kívül még egy EM71-esem van. Ez is a ritkább típusok közé tartozik. Rajz meg panelterv ebben a formában nincsen, de az anód táp részéhez csináltam paneltervet korábban egy mórickarajz formájában. Mindent úgy hogy a lehető legkisebb helyre elférjen. Csak 2 átkötés kell bele, de ezek is elfutnak az IC alatt. A fetet meg úgy rendeztem hogy háttal kerüljön a panel szélére a hűtőborda miatt. Egyébként a fetes 555-ös kapcsolásról van szó, amivel a nixie-s órák tápját is meg szokták oldani. 12V-on maximumra kitekerve pont lejön a maximális 250V. Maga a kapcsolási rajz sok helyen megvan a neten. A kivmérő résznek szintúgy, ebből találtam magyar leírásosat is. Ez a rész jóval egyszerűbb aki csinált már panelt bírni fog vele. Egyébként nekem a váltókapcsolótól balra a kivezérlésmérő rész van jobbra pedig a kacsolóüzemű táp. Hátul sima kommersz 78xx-ek vannak diódákkal meg kondikkal. Néhány ellenállás is van még, hogy meglegyen pontosan a 6,3V-os fűtés. Elküldtem neked a mórickarajzot, meg a két cső bekötését ha váltósra akarod megcsinálni. 

Laki Géza képe

...lehetőségek kiaknázásához:

Azzal egyet lehet érteni, hogy: az említett csövek hangolásjelzésére készültek, így ezeket a gyártók csak valaminek a jelzésére építették a készülékeikbe, ezek semmiféle mérésre nem alkalmasak. Csak zárójelben említem, hogy a jelzés sem mindig kielégítő. Pl: a Terta 811-es magnóján lévő varázsszem állásából nem valószínű, hogy a tulaj meg tudná állapítani, hogy mennyire van kivezérelve a készüléke, milyen is lesz a felvétel. Jobb lett a helyzet később, a 922-es magnó esetében. Ott már EM4-et alkalmaztak. Ez már kettős érzékenységű, két különböző erősítésű csövet tartalmaz, vagyis két „ernyőt” működtet, melyek –külön beállítással- egymástól függetlenül működtethetők. És ha ez jól van beállítva, akkor a második „szelet megindulásakor”van a megfelelő beállítás.(erről bővebben itt a retonómon is lehet olvasni)

Nem véletlen, hogy a régebbi műszerekben (csőmérők, és különböző mérőhidak) EM4-et alkalmaztak. De ott sem a mérés, hanem a jelzés volt a cél.

Lényeges még, hogy a varázsszem a készülékbe beérkező nagyfrekvenciás vivő egyenirányításakor nyert feszültséggel működik, vagyis ha nincs adás, a varázsszem nem jelez, nem működik. Így az állomásbehangolás megkönnyítésén kívül információt ad az antenna jóságáról, és a vett állomás erősségéről, de másról nem.

Sztereó készülékeknél is hasonló a helyzet, a varázsszem –majd később műszer- ott is a hordozó jelenlétét és nagyságát mutatja, egyéb infót nem ad. Így az említett „független,oldalhelyes kijelzés”megvalósítása ebben a formában nem megoldható, annak ellenére,hogy gyártottak speciális célra EMM 801-es varázsszemet amiben egymás mellé két világító szalagot építettek és egyszerre két feszültség érték optikai összehasonlítását tette lehetővé,rádiókészülékekben mégsem alkalmazták.

Pedig a fentiek alapján a lehetőség adott volt. Hogy a gyárak miért nem éltek ezzel? Nyilván a fent leírtakból kiderül.

És végül kiegészítésképp:addig még  a tulajdonosok a varázsszemet csak a pontos behangolásra használták,addig a javítást végzők abból több infót szerezhettek be. Nem véletlen tehát,hogy a "régi legendák szerint" a varázsszemet nem a tulajdonosnak,hanem a javítást végző műszerészeknek építették a készülékekbe. Erre a legjobb példa:az AT 602-603 készülékbe épített legyező. Ez kizárólag szakmai infókat szolgáltat,a tulajdonos által végzett hangoláshoz semmi infót és segítséget nem nyujt.

...a fent nevezett Orion TV készülékeknél is az állomásra hangolás volt a lényeg, ott sem mindegy a kép minősége. Bekapcsolás után be kellett melegedni, eközben változott az oszcillátor frekvenciája, amit meg a finomhangolóval állíottak. A Kádár könyv úgy fogalmaz, hogy: "Az oszcillátor pontos behangolását az EM 80-as varázslegyező könnyíti meg."

Kiss Béla lászló képe

Köszönöm a korrekt szakmai kiegészítlést/kijavítást!

Szívesen, nincs mit.

Hello!

Nagyon pofás lett. Én is szeretnék építeni egy ilyet, csak az  a baj hogy akárhoyg nézelődök a neten nem találok olyan kapcsolási rajzot ami 12V rol működteti, csak oylat amiben van 250V is. Esetleg fel tudnád rakni a kapcsolási rajzot, nagyon megköszönném.

Hello! Csak kimondottan 12v-ról nem fog működni. A csőnek mindenképp szüksége van a 200v körüli anódfeszültségre. Ezt elő lehet állítani 12v-ból egy fetes 555-ös kapcsolással. Ezt a neten számtalan sok helyen megtalálod. Nem kell görcsösen ragaszkodni, a tekercs 100uh értékéhez, nekem 150uh-is van benne. Az "IRF" fet helyett használhatsz akár "K" betűjelest is. Ez a két legkritikusabb alkatrész de ezek is TV-ből monitorból kinyerhetők. A többi alkatrészt meg szinte bármilyen panelban meg lehet találni. Bevált kapcsolásról van szó, két ilyennel egy kisebb képcső tápját is meg tudtam oldani.

Köszi a választ. Viszont akkor hogy oldja meg trafó nélkül ez a megoldás?
http://www.tubeclockdb.com/non-clocks/120-magic-eye-vu-meter.html

Szia! Ott van a felülnézeti képen a 12V DC betáp. Innen az anódfeszültség egy DC-DC konverteren jut el. Ezt ránézésből meg lehet állapítani. Ha a trafót kerested volna, helyette egy(vagy kettő) tekercs van.