Plakett


Forrás: 
Saját
Plakett

Nem igazán széles érdeklődésre számot tartó dolog, de föltenném a szegediek kedvéért.
Én is dolgoztam az öntödében technikumi gyakorlat keretében 1962-ben; nem tudom, megvan-e, működik-e a gyár még??

A plakett egyébként jó nehéz, mert öntöttvasból van, vélhetően helyben készítették.

És milyen jó állapotban van!
A dátumot 1932-nek lehet olvasni.

A plakett mérete 13cm x 20cm, de mivel homokba öntötték a vasat, ezért nem teljesen kontúros. Az eredetit megnézve én 90%-ban 1952-re szavazok, de megpróbálok utána érdeklődni, mert az egyik rokonom sokáig dolgozott ott. (Lehet, hogy ez is tőle származik...)

bfonok

3szor voltam ott SZOT csereüdülésen,mert a partnere volt anyámék gyárának a Szfvári Nehézfémöntödének (amely ma töredékén működik,sok csarnokát kiadta,volt rablóprivatizálás is, stb)a Szegedi Vas(és Fém)Öntöde...Újszegeden a termálmedencék mellett van strand és talpas emeletes nyaralók (Tisza-áradással számolva állnak talpakon,mert a strand/kemping után beljebb a város/Újszeged rész felé vana  töltés-utca...

Nos,szóval 4szobás/4lakásos...szobákhoz volt konyha,2es villanyrezsó,mosogató,hűtőszekrény,Junoszty tvk,...és külön az 1-1 női és férfi wc és zuhanyzórészek...középen voltak vmi tárolók,öltözők is...és alul a talpas részeken lehetet pingpongozni és egyebek..meg közel is volt a bejárathoz és némely lángos/palacsintasütöhöz az üdülöjük...voltam ott 1988ban,1990ben és 1994ben iylen SZOTcsereüdülésben...aztán hirtelen osztálykiránduláson, a város teljesen másik végében egy faházsoros kempingben 1995ben,ahol a közelből indultak akkor a villamosok,azt hiszem "Bengáli"k...de rég is vó't...voltam annak idejéna  Szegedi Füvészkert-ben is,...de sajnos a Vidámparkban nem,ami szintén Újszeged részen van/volt/lehetett...létezik az még?Vagy ott is elqrták Székesfehérvár-i/Dunaújváros-i mintára?Szegedi élményem az ott a strandon látott pénzbedobós mérleg is...nem tudom működött -e még,de nagyon meglestem...ja és a medencébe menő vizicsúzda...meg fedett termálmedence,meg szabadtéri 2-3-4levelű lóhere alakú...aztán több mint 1000 m3-es nagy szögletes medence,medencék...érdekes étkezdék...És a Szegedi Vas(és Fém)Öntöde létezik -e még?..hajj annak idején nemcsak villamosoztam ott,hanem piros ZIU trolibuszoztam is...ja és kb 1994ben voltam a Szegedi Nemzetközi Vásáron is,ahogy kb 1990ben is...na az legalább oylan,mint BPn a BNV szokott...hangulatos...de akkoriban nem volt ekkora az ózonlyuk és kibírtam a szegedi 38fokot árnyékban...most meg itt Szfváron már 32fok felett halál fuvallata...perzselés...jut eszembe,azt hiszem ott ültem lovas omnibuszra először,ami 2lóval fa-fém kerekeken aszfalton/köveken ment...kb 1988ban...meg volt olyan egyik híd alatt,hogy Öreg Hídi Pajta..meg arrafelé volt egy étterem,ahol olyan paradicsomsalátát ettem,hogy máig emlékszem...meg arrafele volt a közelben egy iskola,egy park és átjáróház közelében egy buborékosvizes bárdekoráció..meg az első "zenélős wc" amibe hangdfalakat épitettek ;-) Ja és nem feledni a zenélő kutat meg a Szegedi Nagyáruházat,akkoriban lehetett vmivel nyerni PULI kisautót amit azt hiszem a HÓDGÉP vagy kik gyártottak...hajj a Dóm tér meg a parkok meg a villamosok...nosztalgia...most meg hallom épül arrafelé nagy Számitástechnikai Múzeum...pont nekem való lesz...nagygépek,lesznek működőek is,...

"Biztos jó munkásember" Balage Szfvárról Vénülő RETROgyűjtő

Hát ez ritka hosszú, valóban nosztalgikus hozzászólás, de nekem tetszik, mert lélekben szegedi vagyok...

 

Egy dologra szeretnék reagálni, ami kicsit "retronomos" is. 50 évvel ezelőtt Szegeden (de talán más városokban is) igen sok utcai mérleg volt, amik talán 1 forintossal működtek. Táblázat is volt rajtuk, hogy különböző magasságú férfi és nő normális testsúlya mennyi. Bár sokat nem használtam (inkább vettem egy forintos fagyit...), de emlékezetem szerint általában működtek, és jól is mértek.

 

Jó lenne ilyen fénykép itt.

 

bfonok

ÁDY képe

Itt a mérleg bfonok

http://www.retronom.hu/node/2430

Köszönöm a segítséget, bár az ilyen lusta emberek, mint én, nem érdemlik meg ;-)

Gondoltam, hogy rákeresek a mérlegre, de nem tettem...

 

bfonok

Feribá

Bár én 20 fillérre emlékszem /lehet hogy rosszul/ 1 mérésre, de tudom, úgy spóroltunk, hogy ketten álltunk rá, majd bedobva a pénzt az egyikünk óvatosan leállt róla. Így egy pénzért ketten tudtunk megméretkezni.

Mi úgy csináltuk, hogy az első megmérte magát, azután ráállt a második, az első meg lelépett: így meg lehetett spórolni egy kivonást ;-))

Ha esetleg többen voltunk, akkor lehetett folyamatosan cserélni...

 

bfonok

A háború utáni években, az ötvenesekben is Budapesten, pl a Körúton a házak előtt voltak kitéve fehér mérlegek, rendes, egészségügyiek, mellettük ült egy széken egy idősebb ember, tán hadirokkant, vagy hadiözvegy, és 70-80 fillérért megmérte az embert. Ezt a kereseteti lehetőséget (nem tudom, mekkora üzlet volt, túl nagy nem lehetett) szüntette meg a Belker. Kölcsönző (ha jól emlékszem), mikor kitették a 20 filléres, tükrös automatákat szerte a városban.