Kazal László és MP3


Ezek a lemezek már történelmi kincsek. - Legalábbis számomra.-
Kazalt különösen szerettem. - Szerette az elektronikus dolgokat.
Magnók, rádiók.Láttam róla még régen egy riportfilmet.

Feribá
Bizony így van én még most is szívesen hallgatom ezt a zseniális színészt! Kár, hogy a hanganyagot nem tudom Nektek feltenni a RETRONOMra!

Bizony nagy kár!! De talán máshova. Állóképpel szoktak csak
zenét feltenni. Ezek igazi ritkaságok!!

Feribá
Talán valaki majd ad egy tippet, hogy a digitalizált hangot hogy tudnám feltenni. De mi van a jogdíjakkal?

leguan képe

Valamilyen ingyenes tárolóra (pl. tar.hu vagy freeweb.hu) kell feltenned az mp3 fájlt. De elé kell egy nyitóoldal (index.html), amiről aztán el lehet jutni a zenefájlig. Ez azért szükséges, mert mindegyik tároló tiltja azt, hogy közvetlenül egy másik weblap háttértárolójaként használják.
Egy másik lehetőség, hogy amennyiben az internetes szolgáltatód ad a szolgáltatáson belül egy web-tárhelyet (pl. a t-online ad), akkor erre közvetlenül felteheted.

Mindkét esetben ide a zenefájl linkjét kell betenned.

Például itt van egy így elhelyezett zene

Szia Feri bá! Én pedig ajánlom Neked a Multiply.com oldalt. Regisztrálni kell, aztán a tied egy web oldal, amit csinosíthatsz, rekhatsz föl közvetlenül zenét. És le is tölthetsz ingyen és bérmentve. Olyasmi mint egy közösségi oldal (MyVip, Iwiw), csak ez zenemegosztó.6 millió (!!!)tagja van. Ezeken az oldalakon mindenfajta zenét megtalálsz ami csak létezik a világon. És ez nem túlzás.40-50-60 éves magyar, külföldi zenéket is. BÁRMIT.(6 millió tagnak hány fajta ízlése lehet? Ha kell, szívesen küldök neked meghívót az emilcímedre.
Üdv: Gábor

atis képe

engem érdekelne egy meghivó

üdv:atis

Oké küldöm,írd meg a címedet! Az enyém: gaborl@citromail.hu
(nem gabor1, hanem GABORL!!)
Üdv:Gábor

Most fedeztem fel amit írtál, megnézem ezt az oldalt! Feribá'

NGA képe

Semmiféle MP3 belinkelését nem javaslom, ugyanis már a belinkelést is büntetik. Most állították le éppen az mp3portal-t. Így szerintem felejtsük el végre a zenei klippek és mp3-ak belinkelését, felrakását, mert erősen jogsértő, és az oldalnak lesz ebből problémája. Lásd - youtube tiltása

Addig szólok, mig be nem tiltják az oldalt emiatt. Sajnos ez igencsak elképzelhető!

NofreT képe

Nagy kár lenne az oldalért!
Ezek a mostaniak mind fent vannak a you tube oldalán.
(direkt írtam külön). Még a cím is ugyanaz. Most azt lehet, vagy nem?
Nofre

NGA képe

Akkor meg miért kell ide is feltölteni? (azaz onnan letölteni, majd ide feltölteni) Nem elég a linket berakni esetleg? Mondjuk ezt a részét nem értem. Az meg sajnos nem mentség a biróság elött, hogy máshol is fentvan, akkot őt miért nem büntetik? :-)

NofreT képe

Akkor meg miért kell ide is feltölteni?
ez jó kérdés. A jó választ nem tudom.
Nofre

Végülis ide nem lehetne? Nagyon megnövelné a látogatottságot.
- Ha Gagarin hangja a világűrből több nyelven is meg lenne
jelölve az egész világ idejönne.- A jogdijjal nem lenne gond.
Sőt! Ha innen akarna valaki letölteni, akkor neki kellene fizetnie.
Hát mindegy. / Illetve nem mindegy./ Ha Admin nem reagál, akkor
biztos komoly nehézségei vannak a dolognak.

admin képe

Kazal Laci bácsi biztos meglepődne, ha eltudnánk neki mondani, hogy rajta keresztül is el lehet jutni korunk egyik óriási jogi vitájához a zenei és filmes fájlmegosztáshoz. Szerintem azért a retronom nem halad abba az irányba, hogy fájlmegosztó oldalról beszéljünk mégha lehet is ide feltölteni videókat. Azért itt látni kell, hogy nem csak a jogi dolgok álnak itt a háttérben, hanem a pénz! Youtube-ról is akkor szedetnek le dolgokat, ha valakinek millióit érinti,
és akkor a szerzőijogokról beszélnek.
Napokban hallottam nyilatkozni egy lemezkiadó főnökét és ő már nem arról beszélt mint két éve minden ilyen ember és pl. zenész, hogy a szerzőijog így meg úgy... hanem azt mondta ez az új helyzet és erre reagálni kell! Újfajta eladási csatornákat kell elindítani, pl. néhány doláros mobil zenei letöltések. A fiataloknak már nem kell a CD, neki az kell hogy azonnal és most a mobilra. Lehet azon vitatkozni, hogy milyen szar minőséget kap... de az egy más történet.
Azt hiszem ide hozzánk a legújabb STAR WARS nem fog teljes egészében felkerülni és B. Spears új lemeze se itt fog kikötni. De ha egy tizenéves valamiért erre látogat és belebotlik Dire Straits Sultans of swing-jébe és ezen keresztül megszereti őket... azt hiszem a Dire Srtaitsnek ez inkább jó! És ezt ők is tudják...
Természetesen MP3 feltöltést kölön nem fogok engedélyezni. Nem látom értelmét. De aki szeretne valami érdekes számot feltenni az videóként álcázva így is úgy is megteheti.
Még egy gondolat. A retronómot már rég belehetett volna zárni, ha a szerzőijogokat nézzük. Pl. képeknek is vannak alkotói, amit mi innen onnan kiszedünk... csak hát itt nem milliók forognak kockán. Minden esetre nagyon fontosnak tartom a forrás megjelölését és nem a jogi viták miatt, hanem inkább erkölcsileg, tiszteletként az alkotók felé.

admin képe

Amikor retronóm indult innen onnan összelopkodott képeket töltöttem fel nyitásként. És az első feltöltők is ezt csinálták. Majd szép lassan rájöttünk arra, hogy ez már máshol meg van, nincs értelme "kopizni". Keressük azt, ami nincs sehol, nincs megmentve. Ezért alakult ki a mindennapok gyűjteményévé. Így lesz ez majd szerintem a videókkal is. Akkor lesz érdekes a RETRO TV rész, ha olyan videókat töltünk fel, mint amilyen képeket most. Máshol nincs, de legalábbis értékmentés. Felveszünk egy Rakéta porszívó működésközben, vagy egy épületről nem csak fotót csinálunk, hanem videót, régi Super 8 mm filmeket teszünk fel... és még sorolhatnám... de ennek be kell érnie, idő kell hozzá... tehát most így van ez jól...AZ IDŐ VELÜNK VAN!

Az nekem is eszembe jutott, hogy főleg egy-egy játékot fel lehetne venni működés közben. Tiki-Taki, Búgócsiga, lemezárú
játékok, vagy ez: http://retronom.hu/node/10893
Nem tudom, hogy van-e ilyen egyáltalában. - Egy honlapon van.
Játék gyártással foglalkozik.Magyar cég, és lemez játékok mozgás
közben folyamatosan.
Szerintem meg nemcsak az idő van velünk !!

NGA képe

Bocs, a jószándék beszélt belőlem, sajnos a napokban ezekre nagyon rászáltak, és sorra záratják be a portalokat. Nem szerettem volna, ha igy jár a Retronom is.