Mire képes a férfi?
![1986dddd.jpg 1986dddd.jpg](http://www.retronom.hu/files/1986dddd_0.jpg)
A századelőn a férfi még képtelen volt bizonyos egyszerű fogalmak, mint például a „fürdőzés” és az „élvezet” közötti szoros összefüggés felismerésére.
Ennek következtében – diktálván a női divatot – megelégedett a „fürdőzés” és a „textil-kereskedelem” összekapcsolásával:
1909
Két évtized múltán némi derengés előtüremkedett a férfiagyakban, de – különösen családi együttlétben – ez nem hozott forradalmi változást. És ha már következetessége fennmaradt, ezt saját öltözetében is kellő lazasággal érvényesítette:
1925 -
Ujabb fél évtized kellett ahhoz, hogy - csak úgy mellékesen, jobb alsó sarokban eldugva – kockáztassa (ismétlem, a divatot diktáló férfi!) egy kis huncutság felvillantását:
1930
A II. világháború – sok rombolása mellett – azért a divat hagyományait épségben megtartotta. Az „egyberész” maradt. Ugyanakkor beindult a női beleszólhatnék érvényesülése is, ami - egyelőre csak a testtartásban - kifejezte a béklyókból kitörés vágyát:
1960
És aztán jött az innovatív robbanás! Igaz, hogy a modern bikinit Louis Reard (férfi) már Párizsban, 1946. július 5-én bemutatta (nem önmagán), azonban tizenöt évbe telt, amíg az Egyesült Államokban is elfogadták. 1951-ben még kitiltották a Miss World szépségversenyről, 1957-ben azonban Brigitte Bardot egyik filmje, az And God Created Woman nyomán már némi kereslet mutatkozott iránta, végül 1960-ban Brian Hyland dala, az Itsy Bitsy Teenie Weenie Yellow Polka Dot Bikini szabályos divathullámot indított el. Filmen többek közt először 1962-ben jelent meg: Ursula Andress viselte a Dr. No-ban. ---- Persze eztán még kellett egy kis idő, míg hozzánk is elkeveredett:
1972
A varietas delectat elv alapján persze megmaradt az „egyberész” takarása is, azonban már annak tudatában, hogy néha a takarás az igazi megmutatás:
1978
1986
De azért ami van, azt nem szabad gúzsba kötni (a szabadságjogok alkotmányos érvényesülése):
1987
1991
És 2008-ban eljutottunk oda, ami majd később lesz az akkori retronom.hu toplistás képe:
- leguan blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
1980-1989
![](http://retronom.hu/files/images/1978_magyar_hutoipar.thumbnail.jpg)
Találat: 3
Találat: 2
1970-1979
![](http://retronom.hu/files/images/kepek/31/1918_abbazia.thumbnail.jpg)
1918
1980-1989
![](http://retronom.hu/files/images/kepek/40/1927_alagut.thumbnail.jpg)
1927
![](http://retronom.hu/files/images/Kep-163.thumbnail.jpg)
1970-1979
![](http://retronom.hu/files/images/2011.02.03.-14;28;18.thumbnail.jpg)
Akkor és Most
![](http://retronom.hu/files/images/kepek/88/1975_balaton.thumbnail.jpg)
Találat: 2
![](http://retronom.hu/files/images/dvBal77.thumbnail.jpg)
Találat: 2
![](http://retronom.hu/files/images/Balaton_kerek_e.thumbnail.jpg)
1970-1979
![](http://retronom.hu/files/images/Becs-1912.thumbnail.jpg)
1912
![](http://retronom.hu/files/images/kepek/50/1937_ujev.thumbnail.jpg)
Találat: 8
![](http://retronom.hu/files/images/Boldog-Uj-Evet-1930.thumbnail.jpg)
Találat: 8
![](http://retronom.hu/files/images/budapest-kepeslap.thumbnail.jpg)
1960-1969
![](http://retronom.hu/files/images/Buzsak83.thumbnail.jpg)
1983
1972
1911
![](http://retronom.hu/files/images/dannepviselet_aebeltoft_mols.thumbnail.jpg)
1980-1989
1988
![](http://retronom.hu/files/images/antantveres.thumbnail.jpg)
1910-1919
![](http://retronom.hu/files/images/retro-vegyes-lapok_0174.thumbnail.jpg)
Találat: 2
![](http://retronom.hu/files/images/retro-vegyes-lapok_0178.thumbnail.jpg)
Találat: 2
![](http://retronom.hu/files/images/fenykepesz4.thumbnail.jpg)
1900-1909
![](http://retronom.hu/files/images/szots-tibor-dokumentumai_0010.thumbnail.jpg)
1918
![](http://retronom.hu/files/images/Kep-164.thumbnail.jpg)
1970-1979
![](http://retronom.hu/files/images/img359.thumbnail.jpg)
1960-1969
![](http://retronom.hu/files/images/hangos_kepeslap.thumbnail.jpg)
1950-1959
![](http://retronom.hu/files/images/him_kepeslap.thumbnail.jpg)
1965
![](http://retronom.hu/files/images/kepek/45/1932_husvet.thumbnail.jpg)
Találat: 30
![](http://retronom.hu/files/images/kacsint_1.thumbnail.jpg)
1970-1979
![](http://retronom.hu/files/images/Kalvin001.thumbnail.jpg)
1900-1909
![](http://retronom.hu/files/images/Kari.thumbnail.jpg)
1960-1969
![](http://retronom.hu/files/images/1928_karacsony.thumbnail.jpg)
Találat: 40
![](http://retronom.hu/files/images/01_13.thumbnail.jpg)
1960-1969
![](http://retronom.hu/files/images/kepes-szent-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1908.thumbnail.jpg)
1908
![](http://retronom.hu/files/images/Kepes_Kresz_1967.thumbnail.jpg)
1967
![](http://retronom.hu/files/images/1955_kepessport.thumbnail.jpg)
1955
![](http://retronom.hu/files/images/Lemezkezelesi-005.thumbnail.jpg)
1980
![](http://retronom.hu/files/images/KepesS1963.thumbnail.jpg)
Találat: 3
![](http://retronom.hu/files/images/2012.01.02.-20;35;27.thumbnail.jpg)
1987
![](http://retronom.hu/files/images/kepek/94/1981_kepes.thumbnail.jpg)
Találat: 3
![](http://retronom.hu/files/images/kepek/50/1937_kepesvasarnap.thumbnail.jpg)
Találat: 2
![](http://retronom.hu/files/images/1923_kepslap.thumbnail.jpg)
Találat: 3
1909
1912
![](http://retronom.hu/files/images/1930.thumbnail.jpg)
1930
![](http://retronom.hu/files/images/1944.thumbnail.jpg)
Találat: 2
![](http://retronom.hu/files/images/Kepeslapok.thumbnail.jpg)
Találat: 3
Találat: 2
Találat: 2
![](http://retronom.hu/files/images/1928_Lanc_hid.thumbnail.jpg)
Találat: 2
![](http://retronom.hu/files/images/Lengyel_kepeslap75_e.thumbnail.jpg)
1975
![](http://retronom.hu/files/images/lap02.thumbnail.jpg)
1960-1969
Kedves retronom.hu!
Mélyen átérezve a blog-felhívás mellőzése miatti
felindulását, valamint tartva a következményektől, mellékelten küldök egy
összeállítást, bízva abban, hogy nem kíséri totális
érdektelenség.
üdvözlettel:
leguan
-------------------------
Úgy látom máskor is keménynek kell lenni! Köszi!
A "keménynek kell lenni" felszólítás igazán adekvát a bloghoz.
Szívesen!
:)köszönöm!
(Nofre)
Ez egy nagyon szellemes tanulmány!
Kellemes volt végignézni!
Köszönöm!
- A Hölgyeket is kellemes volt nézni!!