Elvis Presley


elvis-presley.jpg

Elvis Presley a Mississippi állambeli Tupelóban született 1935. január 8-án, Gladys Love Smith és Vernon Elvis Presley gyermekeként. Ikertestvére, Jessie Garon halva született. 1948-ban Memphisbe költöztek. Elvist gyerekkorában sokat csúfolták érdekes hajviselete miatt, melyet már akkor "belőve" hordott. 11. születésnapjára kapta első gitárját édesanyjától.A történet úgy szólt,hogy nem volt pénzük egy biciklire ezért kapott egy gitárt. Talán a múlt század legnagyobb befektetése lett!! Első lemeze 1956-ban jelent meg, mellyel azonnal elsöprő sikert aratott. Az embereknek rendkívül tetszett Elvis zenéje, mellyel egy új műfajt teremtett: a Rock and Rollt. Anyja 1958-ban hunyt el szívbetegségben. Ugyanebben az évben Elvist behívták katonának a németországii Wiesbadenbe, itt megismerkedett az ezredes lányával, a nála tíz évvel fiatalabb Priscill Ann Beaulieuu-val. A lemezkiadónak persze volt elég anyaga ahhoz, hogy fennmaradjon az érdeklődés Elvis iránt.

 

1960-ban leszerelt. Priscillának 6 évig udvarolt, mígnem 1967-ben feleségül nem vette. Az esküvő után kilenc hónappal megszületett egyetlen lánya, Lisa Marie. Elvis és Priscilla 1973-ban elváltak. Elvis ezután a serkentőkre szokott rá, amelyet még katonakorában adtak neki és többi társának, hogy éberek maradjanak. Ezenkívül elhízott, rikító kosztümökbe öltözködött, lassan teljesen tönkrement. Nem tett jót neki az sem, hogy menyasszonya, a szépségkirálynő Linda Thompson 1976 -ban elhagyta. Linda után pár hónapig Ginger Aldennel élt együtt. Elvis jó barátja volt Johnny Cash 11 Grammy-díjas híres zenész. Elvis 1977. augusztus 16-án szívroham következtében hunyt el, a mentősök már nem tudták megmenteni az életét.

 

Milliók zarándokoltak el temetésére Memphisbe, amelyen Jimmy Carter elnök is beszédet mondott. Az USA államaiban félárbocra eresztették a lobogókat. Életével kapcsolatban is legendák tucatjai merültek fel, ugyanúgy a halálával is. Sokan erőteljesen hisznek abban, hogy valójában nem halt meg, csak megrendezte a halálát és elmenekült, így valahol ma is él visszavonultan. Úgy indokolják mindezt, hogy belefáradt a munkájába, problémáiba és az iránta érzett fanatikus rajongásba. Léteznek még olyan abszurd állítások miszerint földönkívüli rablás áldozata lett és ma a földönkívüliek kezében van.

 

Elvis 1957-ben az Ed Sullivan-showban elénekelte a Peace in the valley című számot, aminek a bevételét az 1956-os magyar szabadságharc károsultjainak ajánlotta fel.Erről a Nagymamám mesélt és az akkori Kommunista párt nem engedte be a pénzt! Valami van a zenéjében.Soha nem tudtam és nem is fogok rájönni,hgy miért jó még mindig hallgatni őt!!

 

SZÜLETETT: 1935. január 8. 14:35 Tupelo, Mississippi.
★ APJA NEVE: Vernon Elvis Presley
★ ANYJA NEVE: Gladys Love Smith
★ TESTVÉR: Ikertestvére, Jesse Garon halva született
★ HÁZASSÁG: 1967. május 1 - 1973. október 9. Priscilla Ann Beaulieu
★ GYEREK: Lisa Marie Presley 1968. február 1.
★ SZEMSZÍN: kék
★ HAJSZÍN: eredetileg szőke, 1956. szeptemberétől (okt.?) feketére festett
★ MAGASSÁG: 183 cm
★ EREDETI FOGLALKOZÁS: teherautó-sofõr
★ HANGSZEREK: gitár, zongora (autodidakta)
★ ELSÕ MEGJELENT LEMEZ: 1954. júl. That's Alright Mama / Blue Moon of Kentucky
★ ELSÕ MEGJELENT NAGYLEMEZ: Elvis Presley (1956. márc.)
★ FILMEK: 33
★ KONCERTHELYSZÍNEK: USA, Kanada
★ UTOLSÓ NAGYLEMEZ: Moody Blue (1977)
★ ELHUNYT: 1977. augusztus 16. Memphis, Tennessee, szívroham következtében (4. szívrohama volt)

 

Néhány kép róla,hogy ki is volt Ő ha valaki nem tudná:-)

 

elvis autója2.jpg1972_june_30_large.jpgelvis autójai.jpg

NGA képe

Emlitsük meg a teljes nevét: Elvis Aaron Presley

Dr Dee képe

Köszönöm,ezt tényleg kimaradt:-)Amúgy ki cserélte ki a képet?Vagyis ki rakot oda egy képet?

admin képe

Mi raktunk be egy nyitóképet, hogy a címlapra kikerülhessen. Apropó Elvis. Utolsó mondataiddal nagyon egyetértek. Nehéz megmondani miért, de a zenéje valamiért nagyon ott van.

 

Dr Dee képe

Akkkóó jóvan akkóó:-)

Sophi 1 képe

Nagy ötlet életrajzzal kép!

Elvis


Elvis
Találat: 2