Orion HS511 hangsugárzó


Forrás: 
Hifi Mozaik 6. 1988/3.

A testesebbik, 500-as típuscsalád e legújabb tagja szemre teljesen
azonos a 4. kötetünkben tesztelt Sanyo SX511-gyel, a bendőjében
azonban nem egészen ugyanaz a keresztváltó húzódik meg, ezért
mindenképpen indokoltnak láttuk újra megvizsgálni, meghallgatni. A
HS511 zárt, három utas doboz; olyan, mint a HS500-as, amelynek kék
középdómja elé tölcsért tettek. A hangszóróselyem itt is már a múlté.
Viszont ezt az (aszimmetrikus) típust is kétféleképpen képezik ki:
jobbosnak, illetve balosnak.

Méréseinkhez

A hangnyomás-frekvencia jelleggörbe (12. diagram) nincs igazán
kiegyenlítve: a felső regiszter átlagos hangnyomása jó 3-4 decibellel
nagyobb, mint a középsávé. A két példány görbéje elég erősen, 2, de
inkább 3dB-vel is eltér. A közeltéri görbe (ugyanitt, színes vonallal)
csillapítatlan rezonanciafrekvenciát ábrázol, s kimutatja a
membránszél önfejűségeit is.
Az irányjelleggörbék (13-14. diagram) érdekes módon valamivel
koherensebbek, mint a HS288 diagramján. A keresztfrekvencia így is,
ügy is kellemetlenül beszakad, de ha a magashangszórók "befelé
néznek", kisebb a baj.
A harmonikus torzítás kis hangnyomáson (15. diagram) ígéretesen
alacsony, 96dB-a viszont (16. diagram) már kiábrándítóan magas. A
basszustartomány torzítása ismét meghaladja a 10 százalékot.
Az impedanciagörbéről (17. diagram): ismét lásd a HS288-nál.
Ami a burst-átvitelt illeti, első pillantásra a HS511
oszcillogramjai a leginkább elfogadhatóak (11-15. kép: 940, 1290,
3390, 5120, 12700Hz), minthogy a jelcsomag alakja többé-kevésbé
változatlan marad, csak a jel szüneteit kíséri némi berezgés. Sajnos,
a döntően fontos 4-8kHz-es tartományban ez a berezgés állandósul: nem
csak a legkritikusabb pontokon jelentkezik hanem végig ott
éktelenkedik az összes frekvencián.

nekem van ilyen egy pár.
semmi pénzért nem válnék meg töle!!!
a szobámnak egy butora/szép nagy külsö/
hangszorók eredetiek,nem voltak UJITVA!!!!!/videotonhoz képest/
10-éve vettem ,biztos befektetés volt.
A házimozi kis egérodu nagyságú hangfalai elmehetnek a .......TUDJÁTOK.
Nekem az 511-esen szól a házimozi, de nagyon szól!!!!!!

A szívemből szóltál! ;-) Házimozi elmehet a *****-ba. :D

most fedezttem fel 2 ilyet faterom szobájába ...:D:D.zsir újj :)

Azt aláírom hogy nagy basszusa van, de a Videoton tisztábban szól és szebben adja a mélyet. Nekem DC 2050 E van és ahhoz képest full hangerőn is adja a mély hangokat nem vesznek el belölle mint eggyes hangfalakból. Ahhoz képest hogy 20 cm a mély átmérőlye Tokai borom vándorol kifele a szekrény tetejéről, pedig nincs hozzá közel. Szóval inkább DC mint HS de az Orion hifiknél jobb nincs! Főlleg az 1025-ös sorozat!

videoton vicc majd nézd meg pár évv mulva a mély nyomot és majd utána egy orionét és rájősz hogy hol kezdődik a hifi gyártás

Tudom, még huzza! De ki lehet cserélni a peremet és onnantól nem érdekel! (egyébként láttál már körbeszakadt papírperemes hs 500-at?) Végül is nem tom melyik a jobb:D

naemmekki képe

a házimozis teszkógazdaságos kockacukrok...fúúúúj :-) egyetértek...
én '96 körül vettem egy pár fekete dobozt, de ún. készletben tudtam csak megvenni az Orion gyár előtti lerakatból. Az eladó akkoriban rábeszélt a Vidi 300-as mélyére és dómsugárójára. Végülis nem szólt rosszul, de mint azt később, tudásomat fejlesztve rájöttem, hogy üresen nem az igazi, kitöltöttem a dobozok belvilágát. Most már tényleg a büszkeségeim, nagyon kedvelem őket. Még annyit változtattam, hogy a könnyebb áthelyezés végett szereltem rájuk hangfalcsatlakozót, persze letömítve azt is. Sztereózom velük, de még keresek "testvér" dobozokat, (legalább ilyen öblöseket) hogy a négy sarokból tudjak zenét hallgatni....

atis képe

semmi pénzért nem válnék meg töle!!!!!
A tescos cuccok elmehetnek a sunyiba!!!!
le az egérodukkal!!!!
Igy tovább GANGSTAR!!!!

Nekem HS-500-as van egy aiwa hi-fi vel működtetem,volt hozzá eredeti rádió és erősítő,de egy baleset miatt ellopták:@
most készül hozzá egy 2x50W-os erősítő,A világcégek használják az LM3875-öt SONY,THOMSON,LG,azt mondják kristálytiszta hangja van,meg fogok győződni róla az 5.1kutya f"""""a!

Nekem is házimozira van kötve egy pár HS-500 kifogástalan állapotban, valamint hátulra két Orion Mambo és centernek meg sorosan két régi tesla. :) mindegyiket saját kezüleg ujjítottam fel, kábelezés, csatlakozok, szigetelés, hangávltók terén, a hangszórók hibátlanok... - valamint van egy yamaha mélyládám 16 cmes mélynyomóval (sokat számít) - A házimozi mániásoknak üzenném h mielőtt vesznek a mediamarkt hifiszobájából egy millás cuccot előbb jöjjenek el hozzám egy kagylózásra és utána meg járjanak be pár használt kereskedést :) a HS-500akat ingyen kaptam, a Mambokat 1000 Ftért vettem ;> a tesla a nagymamától van :) Mindez rá van kötve egy Kenwood ersőítőre.. Minden hangszabályzás ki van kapcsolva, 6 csatornás analóg inputot használok és a jelet egy Xfi hangkártyáról küldöm neki
hát srácok, ha felhuzom a hatodikról szoktak kopogni és mind emellett tisztán is szól.. (A hs-500nak sokat száímtott a szigetelés :p )

Elhiszem, hogy nagyon örülsz a rendszerednek, mert ennyi pénzért (ingyen) úgyse kaphattál volna jobbat... De azért megnézném, hogy melyik kéne, a régi rendszered, vagy egy "pármilliós" ...
Nekem egyébként egy harman/kardon AVR 132-re van rákötve elölre két örökölt Orion HS-400, hátulra két jellemezhetetlen LG, középen meg egy magam eszkábált hangláda, na ezeket igyekszem lecserélni Orionokra, a mély meg egy polkaudio PSW-125 (30cm, 150 Watt, és nem, ez nem mese, tényleg ennyit vesz föl a hálózatból...).
Ettől függetlenül, ha nagyon megszalad, én is milliós hifit veszek, és egy harman/kardon AVR 745-el kezdek...

aiwa dibdki music center nem egy pioneer ax 50 már jol szolna stereo

Üdv!
Nekem is ilyen van 2 szépség, meg hozzá a teljes Orion hi-fi.
Van fotó is : http://retronom.hu/node/8295
Remélem hogy még a fiam is ezt fogja hallgatni...

naemmekki képe

Lehet, hogy az alábbi képpel megint nagy vita alakul ki a Videotonosok és az Orionosok antagonisztikus ellentéte miatt. Nekem bevált ez a vegyes összeállítás. Szeretem a régi hangdobozokat a tekintélyt parancsoló méretüket és még a hangjuk is elfogadható. Ami nem látszik (a hangváltó) nos az talán eredeti (?) bennük. Láttam már néhány HS-511-et szétszedve, de azt kell mondanom, hogy ahány, annyiféle volt. Az az érzésem, hogy megmaradt panelokból eszkábálták össze a végletekig leegyszerűsített áramköröket. Volt olyan is, amelyen az egyik kondenzátort egy átkötéssel "pótolták".  A HS-500-ban még volt védelem is, ezekben már semmi.

HS-511

Nincs ezzel nagy baj, a VT régi 31-es mélyhangszórója egészen jó zárt dobozhoz (legalább szól valamit mélyben), a 2,5-es dóm is mentes a HD25 hibáitól, ha az új H2000 pille van benne, szóval már "csak" össze kéne váltani. :D

Orion


Orion & Videoton
Akkor és Most
Orion embléma
Találat: 2
Orion embléma matrica
Ismeretlen évjárat
Orion és Videoton jelvények
Ismeretlen évjárat
Orion falinaptár
Ismeretlen évjárat
Orion hangfal
1980-1989
Orion hangfalak
Találat: 3
Orion hirdetés
Találat: 4
Orion hőpalack
Találat: 2