Blogok - írások

Az idén lesz 40 esztendeje, hogy néhány osztálytársammal rászántuk magunkat és jelentkeztünk  KISZ szervezésében az Önkéntes Építőtáborba. Akkor egy kicsit ajánlották is.

Egy kiváló - és érdekes - készülék a '70-es évek közepéről.

Ahogy elnézem a mai fiatalságot(bár magam sem vagyok öreg, 81-es születésű), elszomorodom, hogy hova is süllyedt ez a világ! Nem akarok eleink untig hallgatott mondatával élni ("bezzeg a mi időnkben...."), de lényegesen megváltozott minden! Ezért nagyon sokszor visszagondolok az én gyerekkoromra, amit akkoriban még nem értékeltem úgy, mint most.

Elemes hangulatvilágítás, virág lámpa.

Nem tudom ki hogy van vele, de itt Szombathelyen az általános iskolában a hatvanas évek közepéig számos válogatott büntetés volt alkalmazva a renitensek megfékezésére.

Rosszak voltunk ez tény, sokszor megérdemeltük amit kaptunk és sohasem panaszkodtunk róla otthon.

A hatvanas években , ami az én gyerekkorom volt, számtalan mondóka csúfolódó és vicces beugrató volt közszájon. ezek egy része DRASZTIKUS, ám mégiscsak úgy gondoltam, hogy autentikus formában közlöm a hitelesség miatt, ahogy akkor használtuk azokat.

"Az akarok lenni, ami akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok." 

Sok régen nélkülözhetetlen tárgyról megfeledkeztünk, mert a modern körülmények között már nem tudjuk ugyanúgy használni őket, mint régen.

Nagy szerencsém volt, ezt találtam az utcán. Ez egy Unitra Dsp-301-es rádiós erősítő.

Szörnyű álmom volt! Azt álmodtam, hogy rajz-beadás lesz másnap reggel! Rögtön fölébredtem és megnyugodva nyugtáztam, hogy csak álmodtam. Hogy miért volt bennem olyan rossz érzés? Azt csak az tudja megérteni, akinek az A2 méretű pausz rajzát egy hegyes ceruza átszúrta és a tanársegéd úr mosolyogva adta vissza, hogy "Készítse el kolléga mégegyszer!"

Réges-régen, amikor még középiskolába jártam, sok színes ábrát kellett rajzolni, ami azzal járt, hogy sokat kellett hegyezni. Végül kaptam egy készletet, amely kitartott egészen a mai napig.

Retro számítógépeket gyűjtök, gondoltam megosztom veletek egy-egy kincsem történetét.

A keres-kínál rovat böngészői gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy valamely termék megtetszik, szeretnék megvenni. Ilyenkor kezdődik a "kifaggatás" a kínált áruról, ami jogos, hiszen - a posta jóvoltából- nem kis összegről van szó.

Egy saját példán szeretném érzékeltetni, hogy a legnagyobb jóindulat és elővigyázatosság ellenére a vevőt mégis csalódás éri.

Annak idején, 1972-ben ez a Saturnus-étkészlet megelőzte korát. Akkor még nem volt IKEA, sem más modern konyhai edényzet. Szerintem mostanára fejlődtünk fel odáig, hogy értékelni tudjuk ennek a csodálatosan szép, egyszerűségében is tökéletes étkészletnek a formavilágát.

Jó kézbe venni, jó enni belőle, a lelkem mosolyog tőle.

Nekem  csak Saturnus tányérjaim vannak, de sajnos egy-kettő már eltört belőle. Mindegyiket elsirattam. Sajnos pótolhatatlanok!

Miképpen lehetne elérni, hogy újra gyártsák?

A berendezés különbözőféle jelfogóból épült, az adatokat bebillentyűzték, az eredmény kiírására egy írógépet alakítottak át, a billentyűket elektromágnesek húzták meg.

Megjelent a Magyar Retro c. film!

Az alábbi írásom főként a Hajdú-Bihar megyéből, onnan is a Debrecenből látogatóknak lehet érdekes.